Elmerülök a habokban és nézem,ahogy a kéklő füst lassan elveszik a gőzben.Hatalmába kerít az érzés.Hagyom,hogy átszabja a gátat.Talán épp ideje volt.
Olyan érzés ez,mint mikor a barátaid végig nézig az öngyilkosságodat,vagy csak a bukásodat.
Állsz egy hatalmas lejtő tetején és azon gondolkozol,vajon megtedd-e.Ők csak állnak és nem szólnak egy szót sem.Végül kiengeded a kéziféket és csak zuhansz a semmibe.Vagy még annál is tovább.Nem érted.Már semmit nem értessz.De talán már nem is számít.
Vannak dolgok,amiket egyszerűen képtelenség feldolgozni.Nem akarok visszamenni.Túl sok a kísértet.honnan is tudhatnám?Csak szeretném remélni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése