A cirkusz kihalt.

Csupán arról a néhány óráról van szó,amikor igazán kéne az a kéz.Csupán arról,hogy mennyire össze lehet zuhanni apróságnak tűnő,képzelt dolgoktól.Baj csak akkor van,amikor rájössz,hogy az a temérdek képzelt fájdalom valóság.Mennyivel magányosabb lehetsz emberek között.Mennyivel magányosabb lehetsz egy ártalmatlan éjszakán.Megtanultam már némán sikítani és reggel kisimultan ébredni,mintha semmi sem történt volna.a végén majd talán azt is elhiszem,hogy semmi sem történt.

Exhausted

Talán mindig sok marad majd a terv és az álom.Mindig mindenki el fog folyni belőlünk és csak darabok maradnak.Megfoghatatlan,kiélezetlen,szertefoszló darabok.Néhány hang,érzés,képzet és minden amit elképzeltünk.együtt.egyszer.és amit megtettünk.és amit megtehettünk volna,de soha sem tettük meg.sok tartozás és kielégítetlen vágyak.annyira összetett,annyira bonyolult,annyira lehetetlen,annyira tökéletlen és annyira kényszeredett.Csupa pótcselekvés.Az a kevés öröm,az a pár önfeledt pillanat.egyre ritkább,egyre kevesebb.Már csak néhány fontosabb állomás és vége.Elérjük amitől mindig is rettegtünk.Félek majd újra belevetni magam a zsonglőrködésbe,mert a védőháló egyre vékonyabb.egyre kevesebben feszítik alattam.néhány lépés és újra kezdődik a semmi.Még rosszabb lesz,mint mikor abbahagytuk.hányan maradunk addigra?
Érzem a közelgő vihar illatát.

Trouble(?)

Hosszú ideje várom a plusszt.Most,hogy megkaptam rájöttem,hogy közel sem olyan helyeken vagy dolgokban kell keresnem,ahol az ember 'köznapi értelemben gondolná.És tudom,ilyenkor biztos vagyok benne,hogy ettől vagyok az,aki.
Hiszem,hogy újra hihetek.Néhány óra alatt újra szavak teltek meg tartalommal,újra életet oltottam a közhelyek mögé.Nekem segítetek azzal,ha segíthetek.Felnyitjátok a szemem.Ki azzal,hogy orvul hátba támad,ki szerettel és vannak,akik bizalommal.és van olyan is aki egyszerűen csak humorral.
Emberek,veled együtt ők is részletek...
Önző módon élni nem lehet.ahogyan magányosan vagy szétesve sem.Sétálok a fertőben a múlt darabjaival kezemben és bámulok a jövőbe.Olyan bizonytalan mindig minden.Minden olyan hirtelen hullik darabokra.De hiszem,hogy mindig csak egyetlen szikra kell mégis,hogy rendbe jöhessen...Hiszek az emberek erejében.
tudod, ez oylan,hogy hiába alszik el valaki a karodban, te akkoris egyedül vagy...*

Someone else

Elmerülök a habokban és nézem,ahogy a kéklő füst lassan elveszik a gőzben.Hatalmába kerít az érzés.Hagyom,hogy átszabja a gátat.Talán épp ideje volt.
Olyan érzés ez,mint mikor a barátaid végig nézig az öngyilkosságodat,vagy csak a bukásodat.
Állsz egy hatalmas lejtő tetején és azon gondolkozol,vajon megtedd-e.Ők csak állnak és nem szólnak egy szót sem.Végül kiengeded a kéziféket és csak zuhansz a semmibe.Vagy még annál is tovább.Nem érted.Már semmit nem értessz.De talán már nem is számít.
Vannak dolgok,amiket egyszerűen képtelenség feldolgozni.Nem akarok visszamenni.Túl sok a kísértet.honnan is tudhatnám?Csak szeretném remélni.

Kísértet

Emlékszem a reggelre,kávéval és pokróccal meg a világgal előttem,mégis bezárva önmagamba. Folyton kutatjuk a választ arra,hogy miért haladnak a dolgok ilyen-olyan utakon,de mire megtalálnánk régen késő már.Megint eltelt egy év.Úgy érzem hetek alatt telnek el évek.vagy talán már fényévek.Fényévekre vagyok attól a reggeltől,azoktól a hajnaloktól.
Eszeveszetten próbálkozunk és nyújtózunk a felkavaró felé és mégis üres marad minden.egészen addig a pontig.Aztán öledbe hullik minden és sokkal jobban felkavar az élet.
Mérlegelsz számba véve múltat,jelent és méginkább a jövőt.Döntéseket hozol,vagy csak elszenveded,néha meg élvezed őket.Alá vagy rendelve a sorsodnak és valami egészen másnak.
Mégis rendületlenül,ezer helyen megtörve megyek az úton-néha meg mellette-valami jobb felé.Valami természetesen felkavaró felé.Bizakodom.Csak a múltamat éljem túl.
Kísértetekkel telt meg a város.Megidéznek és nem engednek.Hosszú percekig bámulok,mert túl gyorsan történik és nem tudom befogadni az információt.Aztán pár szótól megrészegülve kétségbeesetten bámulok magam elé.Túl kevés.Túl későn.

Changer la vie

Border community

Darabok.

Vannak pillanatok amikért mindig megéri.
A csodák elillanak.
Őrülten vágyom a felkavarót.
Szeretkezni akarok a valótlannal.
Túl sok érzelmet sűrítünk egybe.
Túl sok.Túl hamar.
Túl kevés.Túl későn.
Keresünk valamit,ami megtalált minket.

Látszatgyógyszer

Próbálom megfogni a dolgok lényegét és magamhoz szorítani,hogy egyetlen pillanatot se veszítsek el,de ahogy hozzá érek a szemem előtt lebegő darabokhoz apró atomjaira hullanak.
Nem tudom emlékeim valós,vagy álemlékek-e.Nem tudom ki,vagy mi az ami jelenemet képezi és múltam hol ér véget.De jövőm még biztosan nem kezdődik.
Még mindig cseppfolyós körülöttem a levegő.A fesztivál már egészen biztosan véget ért.Semmi nem maradt belőle.Sem arcok,mosolyok,hangok,képzetek,érzetek,illatok vagy bármi más,ami egy kicsit is visszaadhatna belőle.Így múlik el körülöttem minden.Olyan ez,mint a 2007-es nyár.Búzgón vársz valamire,az elsöpör a maga tökéletesen tiszta varázsával és semmit nem hagy hátra.Eszeveszetten kutatsz valami után ami kitölthetné most a tátongó űrt a szívedben,mert nem tudsz visszatérni a valóságba.Nincs valóság,ahova visszatérhetnél.Távolléted során megint bekeveredett az élet és fenékig kinyalta magát.
Pótcselekvések sorozata söpör végig a nappalokon az éjszaka meg egyre kevésbé létezik.Tűnődöm,hova tűntek azok az érzések és emberek amik néhány hete még egész lényemet betöltötték.Őrülten kereslek mindenhol,de nem talállak.Apró jelek az éterben utalnak csak egykori ismerősök létezésére,de valami elveszett.Valamit nem találok.

Zörej.

Szeretném,ha vissza tudnám adni valami egészen nagyba,ahogy megígértem magamnak és másoknak.Elvárhatnám lényemtől,hogy képes legyen rá.A baj csak az,hogy mindenegyes ébredéssel elveszítek belőle egy hatalmas darabot és többé már nem kapom vissza.Néha elgondolkozom rajta,hogy normális-e ez az érzés ami átjár minket.
Olyan csodálatos négy-öt napot éltünk át,amit az ember ilyen fiatalon talán fel sem tud dolgozni. Semmi nem számított.Nem törődtünk semmivel.A boldogságnak,szeretetnek és összetartozásnak valami olyan magasfokú létélményét éltük át amit máshol,vagy másokkal egyszerűen nem lehetett volna.a zenéről nem is beszélve.Reggel,egy ütősebb after után fogod magad,leülsz a partra teljesen egyedül,érzed,ahogyan felperzseli a Nap a bőrödet,rágyújtassz egy cigire és szépen csendben megpihensz valami eszméletlenül durva kattogásra.Alvásról nem igen esik szó,ahhoz még túlságosan dolgozik benned az élet.De egy-két vízszintben töltött óra után-valami nem túl félreeső árnyékos helyen-újra beleveted magad a nappalba és hagyod,hogy megint elsodorjon a zene és az emberek tömege.Sokan gondolhatják,hogy ezt a boldogságot nem lehet összeegyeztetni a tisztaboldogsággal,pedig ez sokkal több annál.Nem kell tiszta vagy beállt tekintettel különbséget tenni élmény és létélmény között,mert nem csak erről szól.
Szeretném megfogni ennek a fesztiválnak a szívét,azt a pontot ahol összefut minden,de ha józan szemmel nézek rá talán sokat veszít az értékéből.Legalábbis előtettek.Ezért meg sem próbálom.
Nincs semmi az életemben,ami ehhez fogható lenne.Nincs semmi,ami visszahozhatná ezeket a napokat.Ha tehetném szavakká gyúrnám az összes lehetetlen dolgot amit láttam,vagy éreztem,átéltem és hallottam,de nem lehet.Itt nem lehet.Ebben a világban még nem lehet.Névvel nem lehet.Szeretném újra megérinteni a lehetetlent. Tévedsz,ha azt hiszed ennyi a valóság.Én kitágítottam a valóságot és már egy hatalmasabb világban élek,ahol sokkal több mindennek van hely.Rendben vagyok.Igazán rendben.
Helyenként hipnotikus, egészében kifinomult, őrületesen részletgazdag, mesterien felépített, és mindvégig felemelő.

Elmúlás

Ébredés után valami nagyon nehéz és nagyon nyomasztó érzés tör rám.Az ismerős most már túl ismeretlen.Ez a baj azzal,ha az ember valami hatalmas pluszt kap az élettől.Utánna csak tátongó üresség marad.A nagybetűs SEMMI.
Hogy milyen volt az a négy-öt nap?Lélekemelő és fizikailag rettentő megterhelő.A baj csak az,hogy minden egyes pillanattal vesznek el az emlékek és a hozzájuk kapcsolódó érzések.De amíg érzem,hogy van bennem elég felhasználom és megcsinálom.első próbálkozásnak talán nem olyan nehéz,mint amennyire ijesztő.Talán van még bennem eré.Van még bennem élet.
egyszer majd többet.Most üres vagyok,fáradt és úgy érzem teljesen csupasz.Csupasz a lelkem. agyam meg csak egy gombóc a semmibe.

Naked freak

Illene itt hagynom valami foltot a nem is oly' hosszúde előre láthatóan annál inkább felkavaró és jellemalakító utazás előtt.Utazás.Mennyi tartalom van benne.
Essek szét bármennyire,jöjjön akármi csak maradjak ember.Csak ember tudjak maradni. tulajdonképpen nincs mit mondanom.tulajdonképpen úgy érzem most minden meg van,ami meg kell,hogy legyen.az érzések bennem,körülöttem és az a nagy darab amit itt hagyok belőlem. Még el sem kezdődött de már félek a hazatéréstől.Bizakodva vágok neki rövid múltamat nézve talán legnagyobb kalandomnak.Szabadság.megérint a szele,az illata és az a megfoghatatlan szellemkeze. Valahol egyensúly kéne,hogy legyen bennem,de nagyon nehéz indulnom.
Találkozunk még.Vagy az talán már nem is én leszek.

Belefulladsz te is

Az új dolgok mindig így kezdődnek.Látszólag kiszámíthatóak,taktikázol,hogyan úszd meg kellemetlenségek nélkül,később meg már csak menekülsz előle.Biztonságos helyre vonnád ki magad a játékból és mikor néhány pillanatra lerombolod magad körül a falakat már ott is vannak melletted a sötét alakot öltő veszélyek.Ha időben kiszállsz az ablakból,kívülállóként nézheted végig a vészt.Nem sérülsz,de a fényt sem értekeled majd.És ha elkésel?Választhatsz! Megvárod míg sérülsz és úgy döntessz más helyen vonulsz fedezékbe,vagy megvárod míg lecsendesülnek az események és sok-sok szenvedés után átadod magad az őszinte és tiszta boldogságnak.Persze ez rengeteg kockázattal jár. Lehet,hogy felkap a szél,mint egy szatyrot és messzire sodor a boldogságtól,vagy az ádáz harcban őrült mennydörgés hasítja ketté elmédet.ha kitartassz és kegyesek hozzád az égiek beérik szenvedésed gyümölcse és újra láthatod a tisztuló égboltot azzal a vakítóan gyönyörű,szinte már hihetetlen fényáradattal.

De lehet,hogy még jóval idő előtt elönt a félelem,megriadsz és megreketsz.
Az érzések mindenütt megjelennek a természetben.Olykor csodák,de van,hogy katasztrófák formájában adnak hírt lelkiállapotukról.Mint mikor ülsz egy padon egy parkban és csendesen,bőrön alig érezhetően halk sóhajként vonul el melletted egy könnyed,puha nyári zápor. Félelmetesek a végletek.Úgy fejlődnek és növekednek,mint bennünk az élet.Pusztítunk magunk körül és magunkban mindent.Félelemből,megszokásból,dühből és csillapíthatatlan vágyból.Vadul ragadjuk meg és szorítjuk magunkhoz apró életképeinket és mindig több kell.Mindig egyre jobb kell.Pár órára érzed,hogy megint tiéd a világ,vagy legalább egy szelet belőle,mint néhány nappal korábban.
az érzékelés hosszú láncán aztán történetté rendeződnek majd ezek a láncszemek és késő lesz már. Mire észbe kapnál kifolyik kezeid közül az élet és a biztonság szürke tudata marad csak. vihar nélkül nincsen Napfény.Szivárványt is csak eső után láthatsz.A kérdés csak az;mennyit kell még állni az esőben,hogy végre boldogok lehessünk?
Őszintén.Tisztán.Önzetlenül.

Fájdalmas gyönyör

Őrülten kutatok valami plussz után,pedig érzem,még egy csepp és túlcsordulok.elfolyok majd és csak pocsolya marad utánnam.Néhány vizes csepp.cseppek a tengerben.Halk morajlás lesz majd mostani élesen csengő,olykor helytelenül harsogó szavam.Igazat vélni nem lehet.tudni kell.De jobb,ha rejtve maradnak arcok,tettek,vagy közhelyek.Főleg,ha egyáltalán nem közhelyek,hanem mindent felkavaró vad hullámok nyugodt partomon.céltéveszteni épp olyan nehézkes,mint elérni azt.elvégre oly' ritkán látjuk meg annak az éremnek a harmadik oldalát.Pillanatok műve és a helyes helytelenbe megy át,aztán forog tovább egy őrült múkuskerékben.
De vajon ki hatja a kereket?Vagy mozog az magától?Csak a szél lengeti már.Peregnek a szavak,mint az üveggolyók,amik kihullanak kezemből.aztán minden részemből.így lesznek a részekből egészek.egészen merészek.szójáték,vagy játék a szavakkal?Van,amivel nem szabad játszani,mert megégetheted magad.lángol bennem az élet.az élet bennem tűz a folyó közepén valahol túl az óceánon és egészen a közepében.feszesen húzom ki magam körül a védőhálót,de minduntalan beleugrálnak a halak,mintha valami remény csalná oda őket.
Végtelen könyvet lapozok és írok egyszerre,hogy egészen görcsbe rándul tőle gerincem veleje.Kényszeresen cselekszem és szállok szembe a bárányfelhőkkel,azokkal a habokkal. Minduntalan megkísért az érzés.Szeretném láthatatlanul megtámadni és kiűzni.Aztán visszasírni és új tüzet,új életet lehelni kővé dermedt testébe.Nem bírok isteni hatalommal és angyali sem vagyok,de a sötét oldal még mindig nem nekem való.Éget a tüzem.

Sweet lies

Talán a hely tehetett róla,vagy azok az illatok,de az is lehet,hogy az egyre előtörő dolgok az ismerős színhelyeken tovább fűzött dolgokkal.minden miértnek van mertje.Nem szeretem már a Deja Vu érzést.Képes rá,hogy mindent más irányba tereljen.Néha nagyon sok,de van,hogy nem tud eleget adni.Emberi kapcsolatok és az élet párhuzamba állítva.Mesterségesen naturalisztikus életöröm. De azok a szálak mindig egybe futnak,mert egybe KELL,hogy fussanak.Megszoktam,hogy ilyen módon alakulnak a dolgok és történetem váza alakot nyert előttem.A különbség talán annyi,hogy a régen ismeretlen dallamok már ismerősen csengenek fülemben.A betegség első jeleit érzem testemen és kezdetben rettentő módon megbénítják agyamat.aztán,mint mindig szó szót követ és elmúlik napokra,hetekre vagy ki tudja meddig,ki tudja miért.Az egész egy hatalmas nagy vasárnap érzésre emlékeztet az igazán sokat adó szombatok után.a falakat és üvegfelületeket bámulva rengeteg emlékkép mászik a retinámra és kegyetlenül égetnek.Megint kezd rámtelepedni a valóság.
Megint túl sokat akarok mondani,de csak közhelyek áradnak belőlem.Vagy csak félek azoktól a szemtelenül megfoghatatlan dolgoktól.Peregnek a percek,mint egykor az évek és várok valamit.Várok valamit.Ha megérkezik tudni fogom,hogy azt a valamit vártam?Ha megkapom,vajon élek vele?Képes leszek rá,vagy megint szétcsúszik minden?
Nem szeretném tudni a jövőmet,hátha fájni fog.Kockázatok bizonytalan kamatokkal. túl sok az összefüggés bennem,túl sok a kapcsolat.túl kevés a világ bennem,ami magamon kívül létezik. Túlságosan megfoghatatlan bennem az élet.Érzelmeim csupán ketrecbe zárt állatok nagyon kevés táplálékkal.Cirkusz és a minden ami mögötte van.
A túl jó dolgok mindig távoliak és megközelíthetetlenek.Nem akarok megrekedni.

Elképesztő*

Könnyen merülök mások fikciójába.Valahogy a része leszek.Miért van,hogy olykor teljesen idegen helyeken talált dolgokról néhány szó után tudjuk,hogy ki a szerzője?Írók álnéven. ennyire sajátos a kifejezésmódunk,vagy ennyire egy a világunk?Bár belegondolva a legjobb kapcsolatok mindig külön világban születnek és valahol útközben találkoznak.És sajnos idővel majd el is kerülik egymást,mert az élet kurva kemény.
Olvasgatva azokat a rövid fejezeteket nem létező emberek életéről,létező dolgokról,közeli emebertől,valahogyan nem tudtam elenállni a kísértésnek,hogy részeletesen belemerüljek minden egyes szóba,melyek akármennyire mesterkéltek is,annyira hétköznapiak már.Ott van például a tény,hogy napok óta egy olyan emberről beszélek,akit gyűlölök.Vagy ha gyűlölni nem is gyűlölöm,tudom,hogy soha nem fog nőni a szememben.Olyan ellentmondásos most minden.És talán ebben az ellentmondásban találom meg leginkább a nyugalmamat.Kifordult magából minden,vagy eddig hordtam mindent kifordítva?Túl sok ez most a létkérdésekhez.
Ajánlanám,ha lehetne.más világ.Annyira távoli minden.
Valahol nem olyan messze most egy másik ember is hasonló érzelmi-lelki állapotban van.Nem feltétlenül a gondolatokat illetően,de tudom,mert érzem.
Ijesztő lenne?félelemetesen valóságos minden.

Botránylak

Kábé így ennyi.túl hosszú volt az éjszaka meg az after együtt.Igazából nyugalom van. olyan rendetlen nyugalom.Kívül és belül.A Botrány leült a karosszékbe és végignézte az egészet. Nem valóság volt,de még csak nem is flash,csak egy közös álomkép amibe hárman és végül csak ketten maradtunk.nem számít kivel,mikor,miből mennyit csak az a "legyen egy óra röhögés" érzés.Foghát.és persze vaddisznó.meg béka is.Nagyon durva kombinációk.
Lucy meghalt.Ott feküdt az idegen fölött egy urnában.Láttuk Lucy halálát.Az éjszaka az paradoxon volt a reggel meg nonszensz.Két soros üzenet egy cigipapíron mindenhol az erőszak meg a mámor nyomai és gyilkosság.Hajtépés.Amerikai pszicho.És ott voltak az ujjlenyomatok. Vallatás.Aztán egy fél óra borulás,hogy azok a leplek végleg le legyenek rántva és ne halotti leplek legyenek.
Csalódás?tudat.na meg nosztalgia.Jövő?pihenő,köszi.
Le kell tudni állni...
Mostanában valahogy az ébredések sem tesznek tönkre semmit.Fejre állt biológiai óránk van.akkor élek,ha éltetnek.
emberek voltunk egy másfajta névvel.
Ez tipikusan 2008 nyara.és nem is kell hozzá olyan sok minden,sőt még ennél is kevesebb. csak az a néhány mondat,mozdulat vagy hangszál.Ég a gyertya,lángol az asztal.
Méltó ez századiknak?hiányzik belőle a Martini*.

Zátonyra futott kapcsolatok.

Megesik még velem is,hogy tudatos dolgok adnak alapot mindenre.a tökéletes az nem létezik.és az a szó sem,hogy bonyolult,vagy nehéz.Józan ésszel tekintve rátok,mint sodródó lazacokra nevetnem kell néha.Vagy inkább sajnálkoznom.Nem tudom eldönteni,hogy örömömben vagy fájdalmamban hullassam-e értetek a könnyem.
Folyton előtörő múltunk akadályoz meg minket oylan sok mindenben.Apró örömforrások közeli vagy távoli múltból egyetlen lehelettel téríthetnek le minket a helyes útról.
Ilyenkor kell elhagyni az Érző lélek bolondját és nem hagyni,hogy visszaess bármilyen kétes évszámba.Fáj?Persze,hogy fáj.Túl vagyunk rajta.Személy szerint túl vagyok a múltamon.Hosszú éjszakákat töltöttem vele egy ágyban,de kizártam.
Nem feltétlenül kell együtt élni a kamatokkal járó nagy kockázatokkal,elég elviselni a zálog tudatát. Nem kell élned hamis lehetőségekkel,vagy elmerülni azok édes,de mégis kétes létbizonyságában. Légy bátor,de soha nem vakmerő.Amit egyszer elhagysz,többé ne szaladj vissza érte a poros országúton,kerülj bármilyen messze,vagy légy még bármilyen közel.ami egyszer eltűnt nem kell többé.Ne kelljen többé.Köszöntelek 2008 nyara.

Legyen egy arca

Van,hogy az ember fejébe beleégnek dolgok,amikről később már maga sem tudja,hogy álom volt-e,vagy valóság.ezek egész egyszerűen lehetnek képek,hangok,illatok,vagy történések.Dolgok,amikről 'köznapi életünkben talán tudmást sem veszünk,de ha jelen vannak tudatunkban mégis hatalmas nyomást gyakorolhatnak ránk.
Úgy vélem ezek az emlékképek kapcsolatban állhatnak szokásainkkal és egyéni hagyományainkkal.Észrevetted például,hogy úgy jutsz el néha A-ból B-be,hogy az út végén már fel sem tűnik,hogyan értél célhoz?vagy éppen a tény,hogy nem tévedtél el.Ösztönösen haladunk bizonyos utakon mindenféle kétség vagy félelem nélkül.Belemerülsz gondolataidba és úgy követ lépés lépést,mintha a végtelenbe mennél,mintha a semmibe haladnál az otthon biztonságos tudata nélkül.És mégis mennyi veszélyt és változást hordoz magában csöppnyi utazásunk.Nem tudhatod mikor ki jön majd veled szembe,vagy éppen milyen felkavaró jeleneteknek leszel majd szemtanúja.Néha fura dolgokat produkálhat az élet,de mégis oly' sokszor megnyugtathat oltalmazó szellemkezével.Elég egy mozdulat,vagy éppen a megfoghatatlan jelenléte. szívbajos ember vagyok,de ha muszáj összeszedem magam és megálljt parancsolok érzelmeim és gondolataim hömpölygő áradatának.Igyekszem tudatos életre nevelni magam,több-kevesebb sikerrel.kapcsolataim és igényeim napról napra változnak és kérdőre vonnak. De milyen gyönyörű mégis ez a veszély. Ha másért nem,hát ezért megéri a változás. A felejtés bérével pedig számolj le később.Úgyis mindig nagy a kamat.Ráérsz még az elszámolásig és végül a bank viszi mindened.Az élet az hitel a halálodig.

Az az arc, ami bentről csillog, csak tekintet lesz egyszer,
Az a szem, ami nekem tetszik, holnap csak turistatenger,
Az az óra, amelyik bezár minket, elem nélkül nem jár,
Az a gép, ami a testem kér még energiát adjál,
Az a pénz, ami a hasznot hozza, semmi nem lesz egszer,
Az a füst, ami megutaztat, több komponensű vegyszer,
Az a könyv, ami az igét mondja, emlékből van írva,
az a könny, ami sósan is csíp, tényleg ki lett sírva,
Az a pont, amin elindultunk, atomjaira van bontva,
Az a hely, ami rajtunk múlik, a lelkünkre van bízva,
Az a ránc, ami előbukkan, soha nem megy vissza,
Az az ősz, amelyik veled hullik, hajszálvékony titka