Szép az Isten,de annyira idegen

Egyáltalán nem tartom jó dolognak hosszú napok távlatában vázolni az eseményeket.Bár tulajdonképpen maga a gondolta,hogy valamit is vázolni kéne abszolút helytelen.
Igazából fogalmunk sem volt arról,hogy mibe is vetjük bele magunkat és elképzelésünk sem volt a minket körülvevő dolgokról.A Gátlástalanok klubjában indítottunk-ismét.Szégyennel és félelemmel tele ültünk le pamlagra várva,hogy majd alá ássák nem létező büszkeségünket.Ennek ellenére hamar oldódott mindenki.Sokkal hamarabb,mint bármikor az eddigi alkalmak során.Poharak koccantak,elmék dőltek romba,eszmék cserélődtek és valahogy nem számított ki honnan jön,ki hova tart és hogy egyáltalán miért is indultunk el erre a hosszú útra.Ismerősek voltak a dallamok,néha visszakaptunk valamit belőled,drága Szerető,de az csak valami keserédes alkohol mámor volt.Csokorba szedtünk valami megfoghatatlant és tudtuk,tudtuk,hogy át kell lépnünk következő fejezetre.Olyan ez,mint mikor valami feletébb lebilincselő könyvet olvasol és inkább becsukod a befejezés előtt,mert szeretnéd még húzni egy darabig.Szeretnéd,ha megmaradna még az az örlő,de oly csodálatos érzés,hogy tart még.Még kitart.
Lassacskán kezdett összekuszálódni az érrendszer agyam rejtett féltekében,itt az idő.
Elindultunk a hosszú úton,ami egy kicsit sem volt megszokott és ez felkavart.Nem tudtam hova tartok és hogy mit hoz még a mákonyban párolt,leírhatatlan,össze-vissza történések sorozata.
Beléptünk,leszálltunk a föld alá.Nem volt ismeretlen,hiszen csupa-csupa jól ismert és megszokott arc nézett vissza és még a helyet is könnyen be lehetett fogadni.De idegen volt.Leírhatatlanul idegen.Félreértés ne essék,végül abszolút pozitív kimenetelű botrányt tudhatunk magunk mögött,de hogy meg tudnám-e szokni?
Köszönöm szépen,nem akarom.

[Mindenesetre Nyomdázni nagyon szeretek:D]