Killing me softly

Néha tényleg annyira nem tudom elfogadni a dolgokat.hiába teszek akárhogy egyszerűen ott vannak és kísértenek.tudom,hogy mennyire elszúrtam és hogy mennyi mindent másképp kellett volna tennem.
"Mi lenne ha?".....miért nem tudjuk elfelejteni soha?
Az emberek miért nem tudnak túllépni a saját korlátaikon?Nevetségesek vagyunk,de tényleg.Nem szeretnék visszagondolni többé arra az őrült éjszakára.Vajon normális ez az egész?Vajon csak én gondolom így?Nem,ez az egész nem helyes.Én ezt nem akarom.egyáltalán nem.annyira szeretném újra kezdeni.Annyira szeretnék másképp cselekedni.
Élni akarok,nem pedig mámorban kergetőzni szellem-alakokkal.Őszintén hiszel benne,hogy az meber képes a változásra?Őszintén hiszel abban,hogy ki tudsz fordulni magadból egy pillanat alatt?Őszintén hiszed,hogy ez nem én vagyok?Akkor kérlek,kérlek mondd el,hogy ki vagyok.Adj egy jelet,bármit,csak,hogy tudjam van még remény.Van még bennem élet.Célokkal vágtam bele,álmokkal,vágyakkal,emberien,szeretve,önzetlenül és (többnyire) tisztán.
Mi maradt ebből?
Félelem,csalódottság,elégedetlenség,üresség,féltékenység,gyávaság és még ki tudja mennyi minden.Nekem csak arra van szükségem,hogy higgyek önmagamban és ti higgyetek bennem.