Szívem dobban,esőcsepp koppan

Gyomrom korog,fejem üres,szívem megtelt.Ismét túlcsordulunk egy csöppet.Jobban,mint kéne.jobban,mint szabadna.Az őrület határára sodorjuk magunkat,lét és nem lét közé.
Többet mondunk,mint szabadna,de szánk mégsem mozdul.Halk folyás indul meg Északról.Délnek tart,csak azt nem tudja minek.Kevés ő ehhez egyedül.De nem is kérte senki,hogy váltsa meg a világot.
Most felkészülsz.Úgy készülsz,mint még soha.Tudod,ha elmész,hosszú lesz az út.Csatlakoznak még hozzád néhányan,hogy segítsenek cipelni a terhet,amit egyedül viszel csonka kis válladon.
az a fajta vagy,aki nem fél segítséget kérni.Az,aki küzd,mert hajtja az énje,hajtja a lelke.az,aki önmagáért nem száll harcba hét fejű sárkányokkal.De ha már ketten vagyunk,legyen bármily csekély az esély,mented még ami menthető.tudod,hogyan is bánj a karddal kezedben,tudod hova szúrj,mikor sebezz és mikor ölj.birtoklod még elméd egy kevéske részét,a többin már függőségeid uralkodnak.Mámorfüggő.mind azok vagyunk.Csak ritkán valljuk be.
Te valahogy mindig helyre teszed nálam a dolgokat.Lángolok.Máglyán égek majd el bűneim miatt.Nem rejtegetlek többé,akaratom kezedbe teszem.Cselekedj,mert megengedtem.
De kérlek hagyd,hogy lávaként boríthasson most el az élvezet ezer arcú istennője.Enged,hogy karjaiba omoljak és ő bemászhasson végre vénám sötét foltjai közé.
Hiszen Te tudod,hogy véremben hordozom a múltam.Angyalnak érzem magam,akinek letörted a szárnyait.Letörted,hogy boldog lehessek,hogy élhessek emberek között.Hogy kiélhessem féllény álmaimat.Csak ígérd meg,hogy megtartod arra az esetre,ha egyszer mégis elhívna innen a végtelen.Nem járt hozzám küzdőszellem...ezért te is hordod a keresztem.

Holnap már csak látomás

Pillanatról pillanatra tűnik elő,villan elém ábrázatod.Nem hagysz nyugodni lélegzetvételnyi ideig sem.Mond meg ki vagy!Mond,hogy nem vagyok idegen!
Kihagy az emlékezetem.Agyam megbénul a különböző kémiai folyamatoktól.Félek tőled is,mint oly sok embertől.Félek attól,hogy még mindig idegen leszek.félek,hogy szavad tőrként hasít majs a lelkembe,hogy ott eltörölhetetlen nyomot hagyhasson.
Szeretném tudni,hogy látsz-e engem.
Azt akarom tudni,hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek.*
az emberek mindig elkésnek,de most mégis túl korán van.
Szólj hozzám!Érintsd meg a lelkem!Újra.Ne a szerek miatt,de érints meg.Nézz a szemembe és mond,hogy nem vagyok többé idegen.
Látomás vagy.
Buta gyerek rajz tapadt az ujjamra.

Angyalok pörgésben

Korai vagy,de mégis mindig elkésel.Tudod tényleg nem így kéne történnie a dolgoknak.
tudod tényleg nem kéne ezt tenned.Káros az egészségre még nem mondták?De mindegy is,te soha nem veszítesz.Túl tökéletes vagy hozzá.Túl különleges*.De úgysem emlékszel rá.Vak vagyok tudom.A végén még elhiszem.Nem akarok mellékszereplő lenni a saját életemben.
Elvetélt ötlet.Elvetted.Kiveszed a fejemből a gondolatot és észre sem veszed.Nem így kellett volna lennie,egyáltalán nem.Tudod küzdeni fogok ellened.Küzdök ellened,az első igazi fájó pont óta.Néha kapok segítséget,de van,hogy a segítség néha még nálam is gyengébb.Lesz még olyan,mint régen.Csak nem nekem.
Szeretném elfelejteni a pillanatot,a pillanatot,amikor hetek,hónapok mámora porlik össze a markomban.Elbűvölő vagy,tényleg.Gyenge vagy,tudom.Hiába nevezel idegennek,ismerlek,tudom,hogy ismerlek.Csendes megfigyelő vagyok.Általában nem veszek részt mások életében.Csak azt bánom,hogy ti sem vesztek már részt az enyémben.Szépen lassan eltűntök mnid,csak egy folt marad utánatok,halvány elmék,mint valami after borulás*
miről is beszélek?!Megérintettél,ott voltál.Szellő voltál és nekem csak a fele kellett volna.
Tudom a sorsom,jártam már a jövőmben.Szeretném azt hinni,hogy látomás* volt.

Nevermind

Gondolkoztál már azon,mennyire nem ismered az embereket?szerinted ők tényleg azok,akiknek mutatják magukat?Nem hinném.vegyünk példának mondjuk téged.Mikor kilépsz az ajtón boldog vagy?Úgy érzed ez minden amit szeretnél?Az az ember,akit látnak az valóban te vagy,vagy csak az aki szeretnél lenni?Vagy épp ellenkezőleg,korlátok közé vagy szorítva és semmi többet nem tudsz kihozni magadból.Beülsz az iskolapadba,teljesítessz,vagy csak üldögélsz,mintha árnyék lennél,esetleg harsány bekiabálásokkal és drasztikus magamutogatással jelzed nekik,hogy még mindig képben vagy.Szünetben látszólag nagyképűen és magabiztosan vonulsz el köztük,máskor meg füled-farkad behúzod,hogy csak észre ne vegyenek.
Imádkozol egy-egy átsuhanó tekintetér,egy kellemes szóért,vagy azért,hogy észre vegyék mennyire,de mennyire nem vagy rendben.Nem mondanád ki,semmi pénzért nem mondanád ki.Tulajdonképpen ők semmit nem tudnak rólad.Hiszen mi az amit látnak belőled?Azt látják,amit akarod,hogy lássanak.eltelhet így akármennyi idő,nem fogják tudni a titkod.Nem fognak ismerni.De nem is kell.Örülsz majd belül,hogy soha nem tudták,hogy az lehettél,aki voltál;nem több és nem kevesebb.
Évek múlva aztán ott virít a neved a nyomtatott sajtó hasábjain.
Szerzőként,bűnözőként,hírességként,közemberként,vagy egy új könyv írójaként.hirtelen érdekelni kezded őket.ő volt az?Nem,nem az lehetetlen...Vele nem történhetett ilyen,ő más ember,más ember volt...
Csörög a telefon az irodádban.A titkárnő vékony,fásult hangon szól bele.
"egy régi ismerős szeretné látni."
Kíváncsi vagy az emberekre,még így 35 évesen is.Beengeded,hátha tanulságos lesz.Seszínű,üveges tekintet mered majd rád.Ismerős lesz,de nem tudod honnan aztán megpillantod a titkát.Elcsuklik hangod.
"Hát eljöttél"...könnybe lábadt szemekkel kavarog benned múlt és jelen.
esélyek,remények,csalódások,lágyság,harag,öröm és valami sós íz veszi be újra fásult szíved várát.Akármennyire is szeretnél ellenállni,nem tudsz majd.Nem is akarsz.
forró lesz az éjszaka lehelletetektől,de szó nem hagyja el a szátokat.Nem kérdezed,honnan jött,ki ő most,van-e családja,nem érdekel.nem akarod pusztítani az emléket,abból már kinőttél.
Hagyod,hogy tested beszéljen helyetted,csak egy-két mámoros szót sugsz majd a fülébe.Elalszol a karjában,mint oly sok évvel ezelőtt.

Hajnalban ébredsz az ablak alatt elszaladó munkásbusz hangjára.Oldaladra tekintessz,hát nem csak álom volt.Nincsenek már benned érzések.A múltad kitörölted.Egyetlen éjszaka érted el azt,ami évtizedek múltával sem sikerült.Rövid cetlire vésed az utolsó szavakat,könnybelábatt szemekekl magadra erőlteted szűk farmered a hozzá illő pasztel színű tunikával,belebújsz körömcipődbe és odalépsz hozzá még egyszer,utoljára.Végig simítod borostás arcát,majd végleg megszabadítod attól,ami összeköt titeket.Hátat fordítassz és az ajtó felé indulsz,magadon érzed kérő,szenvedő,belenyugvó tekintetét.résnyire nyitod ajkad,némán szólsz.
Ő csendben visszahajtja a fejét,tudta,hogy így kell lennie.Reggel aztán maga elé veszi a papírlapot és onnan merednek rá az azóta erőteljessé vált betűk.Egy szó,egyetlen szó bámul majd rád füstösen..akkor már mindketten csak emlékek lesztek.egy ártatlan világ emlékei.

Transz

Próbállak megtalálni.Meredten bámulok a semmibe,körülöttem rettentő örvény kavarog,de valahogy még sem találkozik a tekintetünk.Látlak magam mellett.Néha-néha felvillan az a komoly tekintet,mint mikor bevágnak egy pornóképet a Hamupipőkébe.Nem láttad,de az agyad érzékelte.Egyetlen villanás,ami egy életre megváltoztatja ártatlan öt éves barátunk gondolkodását a szexualitsáról.
különböző szereket magamhoz véve megpróbálnám előidézni a transz állapotát.Gondold végig egy pillanatra.Mi lenne,ha minden utazásod alkalmával ugyanarra a helyre utazhatnál.Egy saját galaxisba,ahol az általad alkotott törvények uralkodnak.Legyen ez akár 2065-ben,akár 1969-ben. embereket alkotnál,érzésekkel,arcokkal,kultúrával és istenekkel.Megteremtenéd önmagad alteregóját is.Olyan lehetnél,amilyen mindig is szerettél volna lenni.Lenne egy saját életed,amihez igazán nincs köze másoknak.Persze előbb vagy utóbb elveszítenéd fölötte az irányítást.Elragadna téged,mint oly sok embert,írót,költőt,közembert.Megunnád az életed-a társadalmi értelemben vett életed-és közéjük akarnál tartozni.Álomképek,szellemek,androidok közé.
Veszélyes játékokat üzöl az elméddel.Hagyod,hogy kifordítson magából a világ,ezért lassan kiszorítod magad.Ha lenen elég pénzed,már nem lennél itt.Már köztük lennél.Lenyalnál pár cetlit,az első hónapokban negyedelve,aztán felezgetve és mikor már ez sem elég kemény heroin függő vállna belőled.Zombiként járkálnál a néped között,ítélkezve,bírálva az élőket,akikbe szorult még némi realitás.Lassan porladnál el.először csak az ujjaid,aztán a kézfejed,a karod,a felsőtested ...észrevétlenül tűnnél el.Nem hiányoznál senkinek köznapi értelembe véve.A világ csak jobb lenne nélküled.
Később transzba esett idegekkel játszanál a galaktikus térben,téridő-görbítést játszva.Fogjul ejtenéd őket,hogy aztán ők is éppolyan függővé váljanak,mint te egykor.Nem lelnél megnyugvást a halálba,hosszú flash lenne,akárcsak az életed.
Persze ez csak a kozmikus változata a függőségnek.Ebben az évtizedben még elérhetetlen.Irigylem a jövő drogfüggőit.Még a maguk szociálisan elfogadott módján is.
Különben meg a fejlődéshez szükség van tudatmódosítókra.Valamiből ihletet kéne merítened őrült tudós!Szólj rám,ha tévedek.

Legyen meg a Te akaratod.

Küldök egy életjelet

Naked freak

Nem szeretem az emberi természetet.
Sem a magamét,sem pedig másét.
Az ember önző,végtelenül önző,de annál is inkább tehetetlen.
Az ember mindent magának akar,példaképeket állít maga elé,
hogy aztán az ő képére formálja önmagát és nem törődik azzal
ki is lesz az az ember akit végül kifacsar önmagából.
Példakép lehet egy híresség,egy barát,
vagy akár a férfi akit annyira szeret.
A példaképek többet ártanak,mint használnak.
Kire akarsz hasonlítani?
Miért akarsz folyton az lenni,aki nem lehetsz?
Az emberek félnek szembesülni önmagukkal.
Néha akaratunkon kívül öltjük magunkra mások levetett,
vagy éppen használatban lévő gönceit.
Tudom,hogy téged is sokszor elborzaszt a látvány,
ezért kólázol annyit.
Vörös szemekkel tekintessz ki a pult mögül,körbe nézel és
fogalmad sincs róla mit keresel ebben a testben.

tudod nem szeretek rád nézni,nem szeretem hallani a hangod és látni ahogyan mozogsz.
Nem kell tőletek semmi.Szabadságot szeretnék.
Nem fizikai és nem is lelki értelemben,csak szabad gondolatokat akarok,amik egy kicsit sem származnak másból.szeretném ott látni a nevet a hasábok között és büszkének lenni arra,ami belőlem van,nem pedig belőletek.különben is kik vagytok ti?
Éteri lények,androidok,ruugok,tranzisztorok,
elektronikus bárányok......
És fogalmatok sincs róla mi van a világotok mögött.

Nem csak egy álom

Úgy érzem meg kéne próbálnom valami átfogó képet adni a körülöttem zajló eseményekről,de bevallom csekély esély van rá,hogy bármit is hitelesen vissza tudnék adni a hétvége történéseiből.
Persze próbálkozni lehet,ha úgy tetszik eszeveszetten,bár ez nem kapcsolódik szorosan a tárgyhoz.Vagy mégis?A lényeg talán a ragaszkodás,még így hetek után is.elbúcsúztunk akkor,úgy gondoltuk nem érhet szebb véget.Tévedtünk.Persze mi mindig tévedünk,ezért is tartunk ott,ahol,de ebbe ismét csak nem mennék bele,mert túl hosszan taglalnám és annak nem lenne jó vége.
Úgy kezdődött,mint régen,az őszi időkben.Mikor minden a helyén volt,de még ennél is mélyebben voltunk.Üvegek koccantak,elhangzott egy-két sikító-nevetettő mondat aztán egészen elvesztünk a térképen.Nagy nehezen legyürtük a kattogást meg miegymást,emberekkel beszéltünk(vagy mégsem?),aztán kultúr klub felé vezetett az utunk.Péntek esti törtetés szolid kiadásban.Néhány levésett mondat azért körvonalazta az események menetét.
Hirtelen ütött be az álom,váratlanul,csodálatosan és felejthetetlenül.Tisztán(?) emlékszem a pillanatra,egy kulcsot lebegtettek meg előttünk.Gyönyörködve néztük,mintha fellegajtót nyitna.
Nem kellett hozzá sok idő,hogy újra elvesszünk a Szeretőbe.Néhányan egy üres,teljesen üres,érzelmekkel,hangokkal,képekkel,emlékekkel és illatokkal teli helyen.Voltál már a labirintusban?Biztos,hogy nem.Elöntött már a sötétség egyetlen vörös csíkkal a pult alatt?Biztos,hogy nem.Láttad már repülni a hangokat egy olyan Clubban ahol még hangfal sincs? Biztos,hogy nem.ültél már nem létező boxban amit aztán eltettél a táskádba?Biztos,hogy nem.
hogy mi volt ez a közjáték? Az utolsó botrány,az utolsó tekergés az UFO lámpa alatt,a végső,méltó,mindent kimerítő búcsú.Vége.Igazán vége van.És tényleg nagyon hiányzik,de méltók voltunk hozzá.Nem fér kétség hozzá,hogy itt mindent megtettünk és még annál is többet.
Szóval köszönöm,hogy utoljára megadatott a lehetőség a búcsú és mámor édesen keserű ízének keveredésére....Benned.

Hogy másnap?Néhány óra alvás után az éjszaka közepén belevetem magam a Gátlástalanok klubjába.Ismét.Talán már megszokott.Ez is.Beárnyékolja néhány dolog,ami rettentően bosszant,különben meg remek alkalom ez az újabb tekergésre.A hiányokat könnyen legyűrjük, feltalálunk, eltalálunk,aztán néha még túl is jutunk a célon,de alapjában véve egészséges emberek vagyunk,akik esernyőt gyilkolnak porszívócsővel,ha úgy tetszik.tudatmódosítók,ha úgy tetszik.Kora hajnalban a csordaszellemet képviselve nem kis ismeretséggel nagyon szétesve és nagyon megőrülve átlöködjük magunkat a forgóajtón,hogy odabent veszhessünk el.Nos az elveszésből végül elszédülés,az őrületből remegés, a szétesésből pedig fotelba süppedés és némi agresszió kerekedik bennem,de nem tart túl sokáig.Néhány kellemes fületmelengető,nem kímélő zörejes dallam után könnyen ott találja magát az ember a nyáj közepén napszemüvegben,arcát eltakarva katatón állapotban vergődve a képeket bámulva.Aztán mikor észhez térsz fogod magad,kocsiba ülsz,ágyba fekszel,a lehető legélvezetesebb módon lezárod a hétvégédet és nagyából mostanra ki is pihened magad.

De mit is érsz el vele?Nem sokára kezdődik előről.Hiszen úgy is csak ekkor élsz.

Killing me softly

Néha tényleg annyira nem tudom elfogadni a dolgokat.hiába teszek akárhogy egyszerűen ott vannak és kísértenek.tudom,hogy mennyire elszúrtam és hogy mennyi mindent másképp kellett volna tennem.
"Mi lenne ha?".....miért nem tudjuk elfelejteni soha?
Az emberek miért nem tudnak túllépni a saját korlátaikon?Nevetségesek vagyunk,de tényleg.Nem szeretnék visszagondolni többé arra az őrült éjszakára.Vajon normális ez az egész?Vajon csak én gondolom így?Nem,ez az egész nem helyes.Én ezt nem akarom.egyáltalán nem.annyira szeretném újra kezdeni.Annyira szeretnék másképp cselekedni.
Élni akarok,nem pedig mámorban kergetőzni szellem-alakokkal.Őszintén hiszel benne,hogy az meber képes a változásra?Őszintén hiszel abban,hogy ki tudsz fordulni magadból egy pillanat alatt?Őszintén hiszed,hogy ez nem én vagyok?Akkor kérlek,kérlek mondd el,hogy ki vagyok.Adj egy jelet,bármit,csak,hogy tudjam van még remény.Van még bennem élet.Célokkal vágtam bele,álmokkal,vágyakkal,emberien,szeretve,önzetlenül és (többnyire) tisztán.
Mi maradt ebből?
Félelem,csalódottság,elégedetlenség,üresség,féltékenység,gyávaság és még ki tudja mennyi minden.Nekem csak arra van szükségem,hogy higgyek önmagamban és ti higgyetek bennem.

Csobogás

Vörösben úszik a hajnal.Rég volt részünk ilyen csodálatos Naplementében.
Így is gondolhatnám,de ez most egy kicsit sem megy.Más festi vörösre a reggelünket.:
Körmök,fülbevalók,nyakláncok és még ki tudja mi minden.
Nem vágyom már fényre vagy csillogásra,botrányokra és emberekre sem.A azt mondta nekem az éjszaka,hogy szeretné kihányni a szívét.vajon így tett?Nem tudom mindenesetre én küszködöm vele.Szeretném lehunyni a szemem és néhány ártatlan óra múlva kacagva kinyitni szemérmes gondolatokkal.Egy kicsit még hiszek benne,hogy ez bekövetkezhet.Olyan ez,mint mikor a döglött lazacokat egy konzervdobozba zsúfolják,ahol aztán mindannyian felélednek valami túlvilági erővel töltve és vadul csapkodják egymásnak halott húsukat,amiből rég elköltözött az élet.
"Nem tudjátok mit tesztek."ezt már régen levéstem,pedig fel sem fogtam mit is jelent valójában ránk nézve.Tépett nyomok az arcokon,vadállatok ejtette sebek,szárasság forósággal vegyítve a feltüzelt nyálkahártyák tengerében.Bámultuk egymás üveges tekintetét,hogy aztán kinyomhassuk a másik szemgolyóját.
Tartogatni szeretném magam egy jobb világnak,ami talán soha nem jön el.Képes az ember szeretni?őszintén,tisztán és önzetlenül beletenni az énjét egy másik ember kezébe?
Nos ennek az egésznek talán semmi értelme,talán meg sem történt az egész.És tényleg,gondoltad volna,hogy így végezzük?Tényleg kíváncsi vagy azokra,akik körülvesznek?Azt hiszem erre te sem akarsz választ kapni.Mindenesetre gyűrkőzz meg a gombóccal a gyomrod és a torkod között,aztán merülj magadba,hogy kaphass újabb esélyeket.De kérlek,kérlek ne nézz a szemembe többé!Vagy takard el magad álarcoddal!
Ugye nem valószínű,hogy bármi más lesz?!

P.S.
Ezt senki nem dobja könnyű kézzel kukába,mint a vak kismacskákat bekötve a zsákba.

Szép az Isten,de annyira idegen

Egyáltalán nem tartom jó dolognak hosszú napok távlatában vázolni az eseményeket.Bár tulajdonképpen maga a gondolta,hogy valamit is vázolni kéne abszolút helytelen.
Igazából fogalmunk sem volt arról,hogy mibe is vetjük bele magunkat és elképzelésünk sem volt a minket körülvevő dolgokról.A Gátlástalanok klubjában indítottunk-ismét.Szégyennel és félelemmel tele ültünk le pamlagra várva,hogy majd alá ássák nem létező büszkeségünket.Ennek ellenére hamar oldódott mindenki.Sokkal hamarabb,mint bármikor az eddigi alkalmak során.Poharak koccantak,elmék dőltek romba,eszmék cserélődtek és valahogy nem számított ki honnan jön,ki hova tart és hogy egyáltalán miért is indultunk el erre a hosszú útra.Ismerősek voltak a dallamok,néha visszakaptunk valamit belőled,drága Szerető,de az csak valami keserédes alkohol mámor volt.Csokorba szedtünk valami megfoghatatlant és tudtuk,tudtuk,hogy át kell lépnünk következő fejezetre.Olyan ez,mint mikor valami feletébb lebilincselő könyvet olvasol és inkább becsukod a befejezés előtt,mert szeretnéd még húzni egy darabig.Szeretnéd,ha megmaradna még az az örlő,de oly csodálatos érzés,hogy tart még.Még kitart.
Lassacskán kezdett összekuszálódni az érrendszer agyam rejtett féltekében,itt az idő.
Elindultunk a hosszú úton,ami egy kicsit sem volt megszokott és ez felkavart.Nem tudtam hova tartok és hogy mit hoz még a mákonyban párolt,leírhatatlan,össze-vissza történések sorozata.
Beléptünk,leszálltunk a föld alá.Nem volt ismeretlen,hiszen csupa-csupa jól ismert és megszokott arc nézett vissza és még a helyet is könnyen be lehetett fogadni.De idegen volt.Leírhatatlanul idegen.Félreértés ne essék,végül abszolút pozitív kimenetelű botrányt tudhatunk magunk mögött,de hogy meg tudnám-e szokni?
Köszönöm szépen,nem akarom.

[Mindenesetre Nyomdázni nagyon szeretek:D]

Kávé tejjel

Korán volt még az induláshoz.Táskájába nézek-hamuban sült pogácsa,néhány arany pénz,némi bor,na meg persze tartalmas étek-hosszú út áll előtte.Egyenlőre kietlen tájon sétál,sehol egy manó,kobold vagy tündér,aki kísérné őt útján.Hiányolja a mesebeli lényeket,kicsi lány még,szüksége van a mesékre.Várja már az elágazást a három lehetőséggel,a kettő már unalmas.Meg különben is,két lehetőség között nincs helyes.Vagy csak soha nem választunk jól.Háromnál már esélyesebbek vagyunk.De megeshet,hogy ezt csak én gondolom így.A hátad mögött látszik még a kisiny szülői ház az erdő közepén,de tudja,neki már máshol van az otthona. A megszokott dolgok többé nem hoznak neki kielégülést.Tapasztalni akar,élni,embereket megismerni messzi tájakról,akik talán később majd vele tartanak.Varázslatot akar,eget rengető látomásokat,élményeket és persze szeretet,szerelmet. Lassan érzi a föggőség tüneteit és rájön a megoldásra.rájön hogyan is tehetné szebbé utazását a végtelenbe.Lekuporodik egy fa tövébe,kinyitja picinyke kis táskáját,a belső zsebbe nyúl és elővesz egy mások számára láthatatlan picinyke kis cetlit.Megkopogtatja az égboltot,megpördül háromszor és eltűnik.Az állatok és apró bogarak nem értik,nem sejtik hova tűnhetet.Kihült test maradt utánna,pár szál nárcisz nőtt mellette,amit néhány hét hét múlva elmosott az áradó folyam.
Azt rebesgetik messzi tájakon hallani még szépen csengő hangját.Énekesnő lett,zenész vagy valami ilyesmi.Egyesek szerint bezárták,nem bírta a magányt pedig rengetegen vették körül.
Azt remélte idegen között leli majd meg a boldogságot.Tévedett.Hátrahagyott mindent a semmiért.Két lehetőség közül választott.Nem sikerült neki.Vagy mégis?
Hunyd be a szemed,de az elmédet hagyd nyitva.Látod,hogy él még?néha hagyom,hogy megérintsen szellem kezével és messzire vigyen.Nem bírja sokáig,ereje véges.De segíthetsz neki,ha táplálod.