Vágyálmok.

Leginkább egy kemény LSD trip hatásához tudnám hasonlítani a feszegető, gyönyört és fájdalmat fakasztó érzéseket, amik sorra kapják szét a mellkasomban a még épen maradt izmokat. Hirtelen törnek rám ,mint a váltóláz árama, végigfutnak a gerincoszlopomon forró-hideg remegésként végződve ujjaimban; halkan gördül le egy csepp valahol az aortán és már véget is ért az egész. Egy ilyen pillanat, mint tizenkét óra. tizenkét óra naplementétől napfelkeltéig összecsukható fák helyett összecsukható szívekkel. A különbség, hogy azokat a fákat utánunk hozták ezután meg szaladni kell. Hogyan is facsarható ki még némi legális C Vitamin abból a citromból amit kint felejtettek egy szikkadó nyári délutánon valami nem létező teraszon? úgy sétálok a gondolataimban, mintha muszáj lenne, mintha nem lenne több kiút. Könnyen dobom el magamtól a valóságot, vagy lefelé a ruhát csak azért, hogy színesebbek legyenek némiképp ezek a kora őszi, de valójában késő nyári lomha izzadság szagú éjszakák. Minek nekünk erdő, vagy bármiféle szintetikus, amikor a valóságot is hallucináljuk? Fel sem nőttünk, de a legnagyobb darabot akarjuk az égből. Csak azt nem tudjuk, hogy az is a földről került oda....
Megbénulok ettől az érzéstől.