A fejemben masnit köt az ész.
Nyugi, nincs semmi vész,
múló hangok zúgnak bennem.
Koppan a kő.
Pillantás alatt kettéroppan a jövő.
Egyre jobban szorít a kötés.
Átkozott, fullasztó az ölelés,
ezer meg egy igazság.
Nincstelen múlt.
Látod? Én megmondtam- elmúlt.
Kötelek tekerednek le kezemről.
Nem kezdődik újra elölről
a kétszer tompán élesedő baklövés.
Tövist hegyező rózsa.
Marad a kerti törpém a múzsa.
Tóth Zita Emese
3 megjegyzés:
Hm. :) Fura más oldalán olvasni a saját versed. Fogalmam sincs, ki vagy, de köszönöm.
Üdv., T.Z.E.
Ne haragudj, ha probléma,de nem tudtam ellenállni.
Beleszerettem a versedbe :)
dehogy gond. megtisztelsz. :)
Megjegyzés küldése