Ötödik.

Elképedve állok a dolgok mellett,amiket én magam alakítok,de a végeredmény mégis meglep. Hogy lehet,hogy direkt teszek dolgokat amik fájnak? Készakarva, kihívva magam ellen a sorsot lassanként teljesen leépítem magam. Aztán menekülök,mert nem vagyok hajlandó szembenézni velük,s tudom,soha nem fogja elhagyni száját a szó: köszönöm.
Pedig ennyit, csak ennyit kérnék tőled,ha már megtettem neked. odaadtam neked. Ha nem is adtam,hát löktem készakarva, irányítva és leléptem. percekre,órákra, aztán végleg. Végignéztem rajtatok, homályos ködön át és nem láttalak titeket. Kirakatban ültem,csak azt nem tudom melyik oldalán. Ti vagytok hamisak,vagy bennem zökkent ki az idő?


Egyébként meg tudom,hogy bele kell törődnöm a szerepembe csak még egy kicsit had reménykedjek. Szeretném elhinni,hogy még nincs veszve az a minden.
Szeretném hinni,hogy majd egyszer én leszek a főszereplő és nem csak egy folt a képeken.