Adj még egy percet

Pókhálós volt a szeme a fájdalomtól. Az annyira idegen és érthetetlen szavak valahova mélyre próbáltak furakodni a technika vívmányai által. De nem engedték. Kezéhez nyúlt, a tükörbe nézett, oldalra lépett és még az esés előtt kitépte a tűt kezéből. azt a tűt,ami már hónapok óta a vénájához ragadt. Nem is értette amíg el nem fertőződött egyetlen pontban. De a pontból folt lett,aztán valami visszafordíthatatlanul undorító sebhely. Abból a fajtából,ami már soha nem forr be(?)
Benne volt minden rossz és keserű érzése. Szomorú volt az emlék miatt, dühös a jövő miatt és végtelenül csalódott a jelen miatt.
Csalódott önmagában és mindenkiben. az egyetlen értéke tette tönkre. Elfogyott minden erő. Már nem ugyanaz az üzemanyag hajt minket,hogy tovább csináljuk. Ketté vált az út és mi egyik irányba sem mozdultunk el. Ott maradtunk a hasadék felett és most a semmi közepén állunk. De nem zuhanunk, mi még nem zuhanunk. Te sem érhetsz földet,amíg nem repültél.
Tudja,hogy sehova sem vezet útja,de a kényszer valahogy mindig erősebb. nincsen tudat,nincsenek érzelmek és semmi,igazán semmi sincs ami egy kicsit ösztönözné. Már ösztönök sincsenek. akarás van tettek nélkül. Vágyak vannak kéj nélkül.
Két arca van. Csak soha nem látod egyiket sem.
És meggyújtom a hamvadó cigaretta végét...