Humoros gúnnyal áthatott mondatod arcomba talál,s elfordulok tekinteted kereszttüze elől. Hogy miért ilyen szemmel nézünk egymásra nem tudom. hogy hova tűnt az a sok minden ami volt,hát azt sem. Önmagamban keresem a magyarázatot, mert biztosan tudom,hogy ott kell.
Kacagva bocsátkozom felületes jelenetekbe és igyekszem kitolni a határokat,de valahogyan nem megy. Szám szólásra nyílna, vallomásra, szegény feleslegesre,de már az sem megy. Inkább burkolózok ködös mámorba és elzárkózom. Csak csendben,csak halkan. Az életet magát hibáztatom,s agyféltekéim kapcsolatának megszakadását. Próbálom megerőszakolni a lelkemet és sablont húzni rá,de folyton kibújik gyenge kezeim szorítása közül. Cirkuszi látványosságként tekintenek sorsainkra,melyek oly' kevés mértékben fedik egymást.
Mi lesz velünk emberek?
Egyébiránt,cseppet sem mellékesen tessék Müller Pétert olvasni. Jelenleg Madárembert. Roppant felkavaró és magával ragadó. ha másba nem is,de ebbe örökké beleveszek.
Mert valami örök és soha nem múlik.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése