Deja Vu

Előre megírt történet,átélt és megítélt. Nehézkes megtalálni az összeköttetést az agyam és a kezem között,ahogyan formálom a gondolataimat.Az út teljesen kifordult magából. Olykor felemelt, máskor meg durván leejtett. Akárcsak a zene. létélmény. Hangár élmény. Sopron élmény.

Arizona dream (1993)

Hideg, lapos és zárt – ilyen lenne
ezeknek az embereknek a lelke?
Tüzeik, érdekességük, nyitottságuk csak látszat?

A film by Emir Kusturica
music by Goran Bregovic

Lucy halott.

Ami elveszett az már tényleg nem lesz meg soha.
Egy kicsi kis görbület kéne és elhinném,hogy még nem mindegy.
Csak egy keveset,nagyon keveset kérek.

Csúszda

Kapaszkodok felfelé az álom kihűlt romjain,mint a gyermek,ki úgy tesz mintha nem tudná: mikor felér nem vár rá repülés csak a zuhanás.
A kicsi is azért mászik fel,hogy zuhanjon.
Valamikor évekkel ezelőtt kezdődött.
Távolodni kezdtem a realitástól,a szőnyeget lassan és kíméletesen húzták ki alólam,hogy érezzem, valami felé mégis tartok.Lábamat felemeltem a sárból és törött szárnyaim nehézkes csapásaival próbáltam meg elmenni az ellenkező irányba,mert úgy hittem ott igazán önmagam lehetek,s én erre vagyok hivatott. Aztán ez az arányos repülés-zuhanás adag kibillent,kifordult magából és megtiporták viaszból és madártollból összeragasztott álmaim.
Ma többször is elcsuklott a hangom. Elcsuklott azért,mert felismertem,mert hazudtam-még mindig kegyesen,mert önző voltam és mert szeretném,annyira kimondhatatlanul szeretném visszafordítani az egészet.
Angyal,ki felfalta saját szárnyait.

Az a baj,hogy nem hagyom élni álmaim.

A 22-es csapdája*

A részegség jó álarc.
De ilyenkor?
Roppant módon különös és nevetséges.
Nevetek.Nem rajtatok,veletek.
Ismerős nevek ritmusa zúg fülemben.
Te is?
Nekem is sikerült.
Olyan hosszú még az idő.
Remegek a percekért.
Sokkal többért.
Egyszer elmondom milyen gyorsan
Változik a kép.
Azok az álmok...
vágytól részegen.

Asszociáció

Hagyom,hogy hasson, arcomra Napfényt nyalhasson
Kezembe csapjon, füvet nyírhasson
Keresztet vessen,hogy önmagába eltemethessen.
Te bennem, én benned, kicsit egymáson:
szürrealisztikus álom.
S ne legyen igaz,hogy az a kevés is számíthasson,
hogy minden maradék elfogyjon.

szerpentin.szerelem.szertartás.kábulás.ájulás.mélabú.csontsovány.
hatalom.nem adom.akarom.elkapom.megveszem.
szétkenem.belefeledkezek.nem sajnálom.
hazudok.nem mondom.takarod.nem látom.
egy pillanat.mámor.hatás.katarzis.alvás.vonzerő.
taszítás.porszemek.esőcsepp.hóvihar.
otthontalanság.kertibútor.attribútum.gitárhúr.szűk farmer.1969.

Súlytalanság

Olyan súlyosak a gondolatok amik hirtelen belezuhannak a reggelbe.
Egy éles tekintet,gyengéd szorítás,alig érezhető fuvallat és már is rengeteg helyen megfeszül abban a pici kis keretben az az átkozott kép.
Gyorsan szaladnak keresztül rajtam a gondolatok és nehéz egyszer is elkapni a pillanatot. Még mindig időkapszulában vándorlunk. Hiszed,hogy okkal történnek veled események,pedig csak épp azért, mert ilyen is kell.
Annyi mindent látsz és hallasz aminek semmi köze a valósághoz. az érzékekről nem is beszélve. Tudatod mestered,s szabad párolgást hagy a felforrósodó hangulatnak,hogy egyszer végre kiteljesedhessen. De csak nem jön a mámor. Helyébe mindig valami koszos kéjelgés furakszik,s mikor megunja létét a nemlétben úgy dönt ideje távozni önmagából. Túl sok a keveredés, soha nincs tisztaság. Nem tudod elválasztani egymástól a látványt és a látomást. A tér meggörbül,az idő kizökken, tudatod meghasad, emlékeid elvesznek.
Már őszintén hazudok.

Have a Nice Trip!

Madárember

...Az egyik dolog,amit megállapítottam, hogy ez mind szerencsétlen, mellőzött és tragikus élet. Üldözött, vagy a közöny homályában tengődő sorsok...
Zrínyitől Adyig. Kivétel nincs!... Ez tehát az első törvény. A numero egy!... A második a jelentősebb. Hogy ez a sok,tönkrement ember egyetlen valamiben megegyezik egymással. ez pedig az,hogy a legteljesebb reménytelenségben is bizakodni tudtak!... Ebben sincs kivétel!... magányosan,mint Madách, tébolyultan,mint Vörösmarty, betegen,ocsmány támadások zárótüzében,mint Ady Endre, de mind bízni tudott, amikor már józan ésszel nem volt miben, és alkotni, amikor már semmi értelme nem volt!... Ez a második törvény. A numero kettő!... És ha itt akarom leélni az életemet, nekem is alkalmazkodnom kell a törvényekhez. Ez világos?

Elhallgatnak a szavak.

Adj még egy percet

Pókhálós volt a szeme a fájdalomtól. Az annyira idegen és érthetetlen szavak valahova mélyre próbáltak furakodni a technika vívmányai által. De nem engedték. Kezéhez nyúlt, a tükörbe nézett, oldalra lépett és még az esés előtt kitépte a tűt kezéből. azt a tűt,ami már hónapok óta a vénájához ragadt. Nem is értette amíg el nem fertőződött egyetlen pontban. De a pontból folt lett,aztán valami visszafordíthatatlanul undorító sebhely. Abból a fajtából,ami már soha nem forr be(?)
Benne volt minden rossz és keserű érzése. Szomorú volt az emlék miatt, dühös a jövő miatt és végtelenül csalódott a jelen miatt.
Csalódott önmagában és mindenkiben. az egyetlen értéke tette tönkre. Elfogyott minden erő. Már nem ugyanaz az üzemanyag hajt minket,hogy tovább csináljuk. Ketté vált az út és mi egyik irányba sem mozdultunk el. Ott maradtunk a hasadék felett és most a semmi közepén állunk. De nem zuhanunk, mi még nem zuhanunk. Te sem érhetsz földet,amíg nem repültél.
Tudja,hogy sehova sem vezet útja,de a kényszer valahogy mindig erősebb. nincsen tudat,nincsenek érzelmek és semmi,igazán semmi sincs ami egy kicsit ösztönözné. Már ösztönök sincsenek. akarás van tettek nélkül. Vágyak vannak kéj nélkül.
Két arca van. Csak soha nem látod egyiket sem.
És meggyújtom a hamvadó cigaretta végét...

Ötödik.

Elképedve állok a dolgok mellett,amiket én magam alakítok,de a végeredmény mégis meglep. Hogy lehet,hogy direkt teszek dolgokat amik fájnak? Készakarva, kihívva magam ellen a sorsot lassanként teljesen leépítem magam. Aztán menekülök,mert nem vagyok hajlandó szembenézni velük,s tudom,soha nem fogja elhagyni száját a szó: köszönöm.
Pedig ennyit, csak ennyit kérnék tőled,ha már megtettem neked. odaadtam neked. Ha nem is adtam,hát löktem készakarva, irányítva és leléptem. percekre,órákra, aztán végleg. Végignéztem rajtatok, homályos ködön át és nem láttalak titeket. Kirakatban ültem,csak azt nem tudom melyik oldalán. Ti vagytok hamisak,vagy bennem zökkent ki az idő?


Egyébként meg tudom,hogy bele kell törődnöm a szerepembe csak még egy kicsit had reménykedjek. Szeretném elhinni,hogy még nincs veszve az a minden.
Szeretném hinni,hogy majd egyszer én leszek a főszereplő és nem csak egy folt a képeken.

I love Hungary.

Snailman.
(kötelező!)

Kim Ki-duk: Time.

Érdemes-e és egyáltalán lehet-e felvenni a harcot az idővel? Minden elmúlásra kárhoztatott vagy állandó megújulással el lehet kerülni azt? Vagy mindez csak az ember alaptalan félelme, és bizony vannak örök dolgok a mindenségben?

És hogy milyen választ ad az Idő a bevezetőben feltett kérdésekre? Semmilyent. Egy biztos, a sorsát senki sem kerülheti el - rejtőzzön előle egy más arc mögé is.

Távolság

Kínoznak a reggelek.
Nyomással a szívemben,üres fejjel kezdek bele.Újra.
Nincs,ami felkavarna.
Esélyek vannak,de azok is homályosak.
Próbálkozások vannak,de azok is eszüket vesztettek.
Elképesztő módon vágyom a szeretetet.
Éreznem kell,hogy valaki szeret,s hogy én is tiszta szívemből, hűségesen,mindenemet odaadva szerethetem őt.
Hiányzik a bizalom érzése.Hiányzik,hogy ellenállhassak.
Szeretném megmutatni magam.az igazi önmagam.
De már soha nem merem majd.

Többszörösen fogyasztható

Humoros gúnnyal áthatott mondatod arcomba talál,s elfordulok tekinteted kereszttüze elől. Hogy miért ilyen szemmel nézünk egymásra nem tudom. hogy hova tűnt az a sok minden ami volt,hát azt sem. Önmagamban keresem a magyarázatot, mert biztosan tudom,hogy ott kell.
Kacagva bocsátkozom felületes jelenetekbe és igyekszem kitolni a határokat,de valahogyan nem megy. Szám szólásra nyílna, vallomásra, szegény feleslegesre,de már az sem megy. Inkább burkolózok ködös mámorba és elzárkózom. Csak csendben,csak halkan. Az életet magát hibáztatom,s agyféltekéim kapcsolatának megszakadását. Próbálom megerőszakolni a lelkemet és sablont húzni rá,de folyton kibújik gyenge kezeim szorítása közül. Cirkuszi látványosságként tekintenek sorsainkra,melyek oly' kevés mértékben fedik egymást.
Mi lesz velünk emberek?

Egyébiránt,cseppet sem mellékesen tessék Müller Pétert olvasni. Jelenleg Madárembert. Roppant felkavaró és magával ragadó. ha másba nem is,de ebbe örökké beleveszek.
Mert valami örök és soha nem múlik.

szerelmes leszek, hiszen annyira könnyű*

én mindig annyira félek,hogy elveszítelek titeket. kapaszkodom belétek, mintha muszáj lenne, egybe közületek,mintha más nem lenne.
és tudom,hogy a görcsös ragaszkodás roppant káros az egészségre, megkérdeztem a háziovosom. írt is receptet egész napra, de rettentően fájt tőle a fejem.
Annyi minden lesz még elérhetetlen, oylan sokszor ébred majd még fel bennem a remény. Ésszel cselekedj,s soha ne szívvel. Fáj élni melllettetek. Fáj a boldogság körülöttetek.

Rég volt.

Remegne a lábam. Aztán egy kicsit a lelkem, majd a szívem, s később talán a tudatom is. Nyújtanám feléd a kezem,a pillanat hosszú lenne, keserédes gyönyör, felkavaró, de beteljesületlen. A nagy költők szerint az igaz szerelmek mindig plátóiak, csak kicsit megfoghatóak. Őrültek és öngyilkosak. A nagy válságok időszaka ez. Belehalunk az életbe, vagy ő hal belénk. Az a baj a szerencsével,hogy utána elviselhetetlen lesz az üresség. Kapsz egy marékkal a boldogságból, eltékozlod és akkor,csak is akkor fogod érezni mindennél jobban a súlyát. A görcsös akarás és eszeveszett próbálkozás súlyát. Igazából soha nem arra gondolok,mint amit kimondok. Én az vagyok, aki őszintén szól hozzád, burokban, kegyesen, de mégis félreérthetetlenül. Kinőttem a hazugságaimból. Nem hazudok, de igazat sem mondok, ha az fáj Neked, vagy zavart kelt benned. Tulajdonképpen soha semmit nem mondok nektek. szavaim üresek, kevés jelentés tartalommal. Közérdekű közhelyek segítő szándékkal, de érdektelenül.
A semmiről beszélek megint.

Ha nagy leszek lesz valamim,ami nektek soha.

De én soha nem növök meg.

Pillangó alkonyat

Szárnyad elragad, pillangó alkonyat,
Küszöbön alszik a táj,

A félhomályban félreáll a holnap
Ahogy elnyel idebent, zakatol a Csend...

Szivárvány-börtönömben inhalálok a hófehér könnyben,
A múlt eukaliptusz jel,

A hajszálerekben olvad el,
Meg van oldva,

Egy éjjel-nappali boltba visz el a dolga...

Hajnali három óra, kávé és kóla,
Reszketve dobban a szívem utánad, te kénszagú hajnal,
Kártyát vet a sors, újra átkarolsz,
És a számba szippantod át a nappal hernyó-vákumát...

Tape Underground.

Napfelkelte before.

Darabokat hagytok nekem magatokból.
Darabokat hagyok el magamból.
Egy kicsi kis rész a mennyországból.
A hangok a falracsapódnak és mélykék színben táncolnak,parancsszóra.
A pillanat műve.
Hulló csillagok, fenséges,megismételhetetlen pillanatok,
az örökké valóság felvillanása, mely egy perc alatt elillan.
egy darabot akarok mindenből önmagamba.
Ne jöjjön,többé ne jöjjön másnap!
Felejtsük el a bűntudatos hétfőket.
Megnyugvás kell,rendszeres szenvedéllyel.