kalandozás

Görcsös ködfoltokat szaggatok magam előtt az úton térképek és bármiféle képek hiányában. szabályokról nem tudva szelem a villám macskakarmát, mely keményen hatol át Alberten. Tudom, hogy szellem vagy, szemem szerfelett megszűnt működni; csak hallucinálok. Képzeletem határtalan, a teljesen ismeretlennek tűnő, minden porcikámat ismerő helyeken dimenzió kapuk nyílnak meg előttem a nem is oly távoli Keletről; kincsek nélkül is értem miről beszéltek. Óvatosan rejtett hedonista énem tör elő egyre jobban a gondosan őrzött emlékekből, maradást és távozást nem tűrő, s egyszerre nem igénylő bajszos bosszúság ormai alól. Miniatürizált gondolatokból igyekszem maximális kielégülést felépíteni, de nyelvem egyre jobban megbotlik önmagában, pásztázó szemek állítanak neki csapdát, s végül kigáncsolom önmagam. Több bukást nem engedhetek meg. Tudom,amint mámorom foszladozni indul, s hagyom beleveszni a feszegető, terpesztő éjszakába a semmi ölébe hull ez is. Honnan is tudhatnám mit várhatok a megfoghatatlan dolgoktól mikor még csak nem is ízleltem?