2009. október 18., vasárnap

.

Nincs olyan, hogy közben és nincs olyan, hogy vége. Nem kezdődik sehol és nincs egy konkrét kronológiai vonal ami mellett biztonságban haladhatnék, mint nyáron a cső a sátrak között. Emlékszem mennyire elveszettek voltunk amíg meg nem találtuk a néha kígyózó szörnyet, mennyire megnyugtatott minket, mekkora biztonságot adott abban a csodálatos kavarban. Sokat gondolok rád, sokat gondolok rátok. Jöttök, maradtok, elmentek. Jöttök és elmentek. Voltatok, maradtok. Fakultok és élénkültök. Nincs állandóság. Biztos, igaz, őszinte állandóság. Ami mégis van, az mindig fáj. Biztosan fáj és állandóan ott van.
Kell valami.

Nincsenek megjegyzések: