Van ez a dolog a múltaddal és már nem vagy képes egy kívülálló szemével nézni magad. Belecsöppensz azokba a helyzetekbe,amik csak a te fejedben léteznek és hagyod veszni a világot. Bódító érzelmek hosszú sora tör át ismét agyadon s könnyed bájjal hagyod, hogy a semmibe, az igazi pusztulásba sodorjanak. Fogalmad sincs arról,miről kéne szólni és mit hozol fel majd kifogásként,de a részegség jó álarc..... csak nem ezeken a délutánokon..
Valahol a nevemet szólítják, valaki a nevemen hív.... szépen lassan rájövök,hogy ez az utolsó momentum ami mindig ezt fogja tenni velem. Töröm a fejem, töröm a csontom, hogy rájöjjek mit is kéne tennem, jelek ezrei zuhannak rám érthetetlen világokból,de a válasz csak nem jön... megint most. amikor a legszebb lehetett volna.