Örök április

Úgy érzem,mintha minden csak egy újabb kihívás lenne,aminek tökéletesen meg kell felelnem, s ha egyetlen hibát ejtek borul az egész rendszer...
Mintha minden pillanatban lenne mellettem valaki, valaki láthatatlan,aki figyel valahonnan lentről és szomorúan tekint gondolataimra,hibáimra és érzéseimre.
Ez újra egy olyan része az évnek, amikor megállok egy kicsit és körülnézek. Nem összehasonlítok, csak szemlélődök, bár fogalmam sincs mit nézek, vagy kire nézek.
Tudod folyton csak bezárom ezeket a dolgokat, mert olyankor egy időre mindig eltűnnek,de az időjárásnak is van ez a hülye természete és amikor állsz az ajtóban, veszed elő a kulcsod és belépnél, lehull az a gyönyörű,de ijesztő áprilisi zápor és könnyen elázol. évről évre tűntök el mellőlem, néha én csinálom, néha ti, de ezek azok az évszakok, amikor az idő halad és mi állunk. Szeretem a megszokásaimat, hogy reggel ugyanazokat az arcokat látom, hogy ugyanarra az emberre tekinthetek mindennap ártatlan szerelemmel és a fürkésző arcokat a hétvége ködös estéiben. Tudom mikor kit kell hívnom és ki lesz az, aki kifogások nélkül eljön velem, de mi van akkor, ha közülük bárki is olyan messze megy el innen, hogy hosszú évek után meghatározhatatlan ideig nem látom majd? az utcán azt mondta a lány, hogy ne bízzak a kapcsolatokban, vagy a kötelékekben, mert semmi sem olyan erős, hogy ne tudjon elszakadni többé.

Aztán ősz lesz majd és túl leszünk egy fékezhetetlenül őrült kalandon rengeteg tapasztalattal, hibával és rendszerezhetetlen emlékkel és lesz olyan,aki már nem lesz itt pedig nagy szükségem lenne rá, hogy akkor is el mondja hogyan kell cselekednem.
Aztán nem sokára el fog tűnni mindenki és ez alatt azt értem,hogy minden apró szál,amibe kapaszkodom, amik szorosan ölelnek át és ragaszkodnak hozzám, de nem fogok rátalálni többé azokra,akik elmennek, vagy már régen elmentek...
Tudod ez az egész olyan,mintha már csak veszíthetnék... és a bukásnak is két lehetősége van; egyedül menni, vagy egyedül maradni....
Soha nem fogok tudni felnőni a körülményekhez.