Ki száz alakban százszor volt szabad

Talán tényleg komoly oka lehet a hetek óta üres soroknak és annak a mázsás súlynak ami itt ül a szívemen. Egészen elfáradok tőle. El sem tudod képzelni mennyire fáradt vagyok! Eleinte csak körülöttem van baj, körbe jár, mint a prérifarkas az áldozatát, megfontoltan, óvatosan, kéjesen és édesen, aztán belém ereszti hatalmas szemfogait, karmával tépi fel nyakamról azt a kevés kis bőrt, amit még nem nyúzott le a sok üzekedés a nagy semmivel. Érzem, hogy lassan folyatja ki a vért szívemből és érzem azt is, ahogy ezzel a sós nihillel áramlik ki belőlem minden szeretet és minden, ami még egy kicsit is emberi volt bennem. Nem is az életem pereg le előttem, sokkal inkább a jövő,amit én már soha nem élhetek át és azok az öröktől fogva álmok,amik egyszer megszülettek aztán körbeöleltek szellemkezeikkel minden éjjel. Egyetlen este sem hagytak békében aludni, mindig befurakodtak a fogaim közé, hogy reggel a csapba köpjem őket az összes bizalommal és hízelgéssel. Vizes, puha földre hullok. Nincs már körülöttem szín, amit vörösre fessenek ezek az érzelmek. Üresség van. megint csak üresség. Üres a lelkem, üres a fejem, és üres már a szívem is. Utolsó görcseimmel sikítom, hogy mennyire fáj és mennyire kiszállnék, hogy most már tényleg elég lesz és egy kicsit had legyek még önmagam ebben az elcseszett testben, karcoló lélekkel,bűnös gondolatokkal....
Odaadnám azokat a pillanatokat amikor inkább csak válladra borulok, mert félek kimondani, hiszen öt perc múlva nyoma sem lesz, elnyomják a sikolyok, ó az a rengeteg vágy!
Nem is nézek már többet a szemedbe csak közéjük, hiszen nincs nekem ott semmi keresni valóm.... Kimondhatatlan dolgokat temetek el és egyre csak pakolom rá a földet, amiből majd kinő egyszer egy cédrus, mert az tovább áll, mint a tölgy és nem lesznek majd levelei, kopár lesz minden ága és nem is fogjuk már tudni,hogy miért.
Én üvölteném, hogy szeretlek, de fogalmam sincs róla milyen is az.