La douleur exquise!

Annyira ártatlanul kezdődött aztán néhány óra múlva azt vettem észre,hogy megint nyakig benne vagyok a maga kitekert,szemilis és mámoros zavarba ejtő módján.24 óra múlva még mindig tartott és újra ott voltam.Party életem legelső színhelyén a semmitől mentesen és újra királynőként.a zene hatalma.Néhány óra,amikor újra érezheted,hogy tiéd a világ.Elismerő pillantások tengerében úsztam tovább valami egészen félelmetes felé.Hirtelen kattant a hajnal,álltam a zuhogó esőben azzal a hatalmas fizikai és lelki fájdalommal,amit addig el sem tudtam képzelni.Remegve próbáltam magam túltenni azon a felemésztő gyűlölet adagon,amit néhány perc alatt zúdított a nyakamba az élet.Persze megbocsájtottam,mert ezt kellett tennem.ez volt a szerepem.Nem sokára újra ott ültem a körhintán és féktelen örömmel álcáztam mindazt a kínt,amit felejtenem kell.Ha tehetném sem beszélnék róla többet.
Ismerős helyen,ismerős arcokkal,megfeszített ütemekkel dőltem újra saját dugámba újabb adag mámorért.Csakhogy ezúttal túllőttem a célon,de egy cseppet sem bántam.
Pár perc boldogság egy hét fájdalomért.
Nem lett rajtam úrrá a fáradtság és siekrült boldogan átesnem a ló jobb oldalára.Háttal a földnek.Mikor azt hittem vége és újabb bódult napokat tudhatok magam mögött,egy új,természetellenesen valószerűtlen vasárnappal sikerült megtoldanom az egészet. Láttam embereket táncolni a szekrényben,hallottam a víz sikító hangját,ahogyan elnyeli az örök semmiség,hogy ott végre szavakká és monlóggá erősödjön és hagytam,hogy kövessen a fény. A valóság akkor régen egybecsúszott a képzelettel.miután megtanultam irányítani azt reméltem módosítani is lehet,de akkor előtűnt újra az a megfeszült arc.Egy pillanatra megállt amúgy eszméletlen sebeséggel száguldó szívem és a másodperc tört része alatt veszett újra a sötétségbe mindenkit megfélemlítő tekintete.Hogy mit kéne tennem?Folytatni a végtelenségig,de nem így,a saját artériámon taposva.Még egy hét és beteljesedik.08.16.