Félúton

Azt mondjátok túl rendes vagyok,túl sokat foglalkozok másokkal,túl könnyen megadom magam.Befolyásolható vagyok,könnyelmű és naív.Nem tudom megvédeni magam és nem tudok haragot tartani.
A barátaim fájdalmán kívül talán az összes ember fájdalmát a hátamon hordozom akikkel kapcsolatba kerülök.Nem tudok elhaladni úgy idegen arcok előtt,hogy ne gondoljak arra mi módon is segíthetnék.
Néhányan akik igazán ismernek ezt folyton elmondják nekem.Néha szemrehányásként,néha viszont mosolyogtató tényként,hogy helyre billentsék énemet.Ilyenkor eszembe jut az az embertelen valaki,aki egykor voltam.Az a lány,akinek nem volt lelkiismerete és két kanállal habzsolta kirakat szerű életét. aztán jöttek felkavaró dolgok és visszatuszkoltak a valóságba. Legalábbis "egészséges" keretek közé szorítottak. Akkor megláttam a szépet.Kitágult az elmém és lavinaszerű változás kezdődött életemben. Vannak olyanok,akikből csak üres bábukat csinálnak ezek a jellemalakító dolgok,én mégis úgy érzem kellettek ezek ahhoz,hogy igazán ember lehessek.Önzetlenné válltam.Néha úgy érzem kellékké.
Jelenlétemmel,szavaimmal és segítségemmel nélkülözhetetlen lettem egyes emberek számára.Bármennyire is fáj a tény,hogy soha nem lehet főszerepem a saját életemben,mégis tudom,hogy ettől vagyok az,aki.Így félúton újra emlékeztetnem kellett magam igazi szerepemre és tudatosítani,hogy még nem lehetek az,aki lenni szeretnék,mert így van szükség rám.
Mindig fel fogom magam adni értetek.
Mindig el fogom szenvedni a fájdalmat előttetek. mindig azt fogom hinni,hogy megéri és mindig csalódni fogok. Elviselem,mert ez az én sorsom.
Mire az út végére érek én is lelketlen leszek.