Ha egy percre sem maradnék egyedül soha nem lenne zavar a fejemben. Az utolsó lélegzetvétel ez az őrült hajsza, fejetlenség, és kudarcok hosszú sora előtt. Annyira elvakítanak a vágyak, a talán-ok, a minden hiánya, hogy elfelejtek gondolni a többi (és valóban) haszontalan dologra.
Egy teljesen irreális valóságképet nyomnak a képembe a napok, hogy "szokd meg, vagy szökj meg." Néha kicsit sajnálom,hogy hozzászoktam, mert így talán már sohasem találok vissza. pedig szeretnék, tényleg. Bár nem tudom minek,ha "boldog (?)" vagyok. Boldog-boldogtalan-ön-meg-tartóztatás. Nem tudom azt mondani,hogy kifordult minden, mert hazudnék. Csak annyira más. annyira könnyed. annyira veszélyes.Annyira elvesztettem önmagam.
Nem tudom,hogy hiányzik-e.
Korlátok között vagyok a legszabadabb.
Bárcsak újra meg tudnék szólalni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése