runaway

Egyetleneim

A kicsik mindig nagyban játszanak.

Pörögnek a napok, az órák,a percek, a pillanatok,az emlékek; nincs időm megállni. Egy percre sem tudok egyedül maradni. ismét.
Lassan kezdem el újra megkeresni a magányt és tudatosítani,hogy "ez nem az" és nekem nem is ez kell.
Kegyetlenül széttép a gondolat, hogy már nem magam mellett játszom.
Kiáltanék,hogy kellek magamnak, tényleg kellek és álljak már le, mert semmi sem marad.

Csak egy kicsi darabot kérek újra önmagamból. valami apró kis emlékeztetőt. A színeket, az utcákat, a tereket és azokat az illatos oldalakat.
Hol vagy kislány?

Folyton
fejbe vág
a
VALÓSÁG

ezért szállok ki belőle.

Megoldás

Ha egy percre sem maradnék egyedül soha nem lenne zavar a fejemben. Az utolsó lélegzetvétel ez az őrült hajsza, fejetlenség, és kudarcok hosszú sora előtt. Annyira elvakítanak a vágyak, a talán-ok, a minden hiánya, hogy elfelejtek gondolni a többi (és valóban) haszontalan dologra.

Egy teljesen irreális valóságképet nyomnak a képembe a napok, hogy "szokd meg, vagy szökj meg." Néha kicsit sajnálom,hogy hozzászoktam, mert így talán már sohasem találok vissza. pedig szeretnék, tényleg. Bár nem tudom minek,ha "boldog (?)" vagyok. Boldog-boldogtalan-ön-meg-tartóztatás. Nem tudom azt mondani,hogy kifordult minden, mert hazudnék. Csak annyira más. annyira könnyed. annyira veszélyes.
Annyira elvesztettem önmagam.
Nem tudom,hogy hiányzik-e.
Korlátok között vagyok a legszabadabb.

Bárcsak újra meg tudnék szólalni...

Kicsit sem vagyok felkészülve a kudarcokra.

szimpla szerda

Egész testemben remeg a szívem.
Van-e olyan, hogy túl őszinte?
Van-e túl sok és túl kevés?
Vannak-e egyáltalán határok?
Lehet-e jobb?
lehet-e rosszabb?

Még mindig üres a papír a "hogyan tovább" - nál.

fulladás.
patakok.

insomnia

Elvesztem valahol félúton.
Sokkal nehezebb ez a folyamat, mint gondoljátok. Annyi mindent kéne hátra hagyni, elfelejteni és erőszakkal kitoloncolni a hetekből és hónapokból, de legfőképpen az álmokból és a jövőképből.
A baj az, hogy miután ezeket megteszem rájövök, hogy nem vár rám semmi, nincs hova meneküljek, mert annyira nem az én világom ami ezen kívül van. Annyira nem tudok benne önmagam lenni, hogy csak sodródom jobbra-balra. Nincs mit várnom, nincs mire várnom, nincs miért küzdenem, mert így semmit sem akarok.
És ha nem is mondom ennek a legfőbb oka a nélküled.

Semmi sincs rendben.

Soha nem vagy itt, amikor igazán kellenél.
Soha nem leszel igazán az enyém.
Soha nem fogod látni az igazi énem.

faltól falig rohanok folyton, valami beüt, valami szétszakít; újabb hálók, újabb kapcsolatok; elveszek és megveszek mindenütt és mindenkiért.
Édes-huncut mosolyom annyira jól mutat mégis a falakon; kiteszem a polcra, nézem, és ha hosszú ideig nézem egy lehetek vele. Azt mondom,hogy "jó nekem" és jó is lesz nekem. Tudom. Csak ne jönnél mindig, hogy szétrombold. Bárcsak látnád, bárcsak tudnád..... bárcsak el tudnám mondani mi vagy Te nekem.

igazából mindig rohadtul egyedül vagyok.