Van ez a dolog a múltaddal és már nem vagy képes egy kívülálló szemével nézni magad. Belecsöppensz azokba a helyzetekbe,amik csak a te fejedben léteznek és hagyod veszni a világot. Bódító érzelmek hosszú sora tör át ismét agyadon s könnyed bájjal hagyod, hogy a semmibe, az igazi pusztulásba sodorjanak. Fogalmad sincs arról,miről kéne szólni és mit hozol fel majd kifogásként,de a részegség jó álarc..... csak nem ezeken a délutánokon..
Valahol a nevemet szólítják, valaki a nevemen hív.... szépen lassan rájövök,hogy ez az utolsó momentum ami mindig ezt fogja tenni velem. Töröm a fejem, töröm a csontom, hogy rájöjjek mit is kéne tennem, jelek ezrei zuhannak rám érthetetlen világokból,de a válasz csak nem jön... megint most. amikor a legszebb lehetett volna.

Örök április

Úgy érzem,mintha minden csak egy újabb kihívás lenne,aminek tökéletesen meg kell felelnem, s ha egyetlen hibát ejtek borul az egész rendszer...
Mintha minden pillanatban lenne mellettem valaki, valaki láthatatlan,aki figyel valahonnan lentről és szomorúan tekint gondolataimra,hibáimra és érzéseimre.
Ez újra egy olyan része az évnek, amikor megállok egy kicsit és körülnézek. Nem összehasonlítok, csak szemlélődök, bár fogalmam sincs mit nézek, vagy kire nézek.
Tudod folyton csak bezárom ezeket a dolgokat, mert olyankor egy időre mindig eltűnnek,de az időjárásnak is van ez a hülye természete és amikor állsz az ajtóban, veszed elő a kulcsod és belépnél, lehull az a gyönyörű,de ijesztő áprilisi zápor és könnyen elázol. évről évre tűntök el mellőlem, néha én csinálom, néha ti, de ezek azok az évszakok, amikor az idő halad és mi állunk. Szeretem a megszokásaimat, hogy reggel ugyanazokat az arcokat látom, hogy ugyanarra az emberre tekinthetek mindennap ártatlan szerelemmel és a fürkésző arcokat a hétvége ködös estéiben. Tudom mikor kit kell hívnom és ki lesz az, aki kifogások nélkül eljön velem, de mi van akkor, ha közülük bárki is olyan messze megy el innen, hogy hosszú évek után meghatározhatatlan ideig nem látom majd? az utcán azt mondta a lány, hogy ne bízzak a kapcsolatokban, vagy a kötelékekben, mert semmi sem olyan erős, hogy ne tudjon elszakadni többé.

Aztán ősz lesz majd és túl leszünk egy fékezhetetlenül őrült kalandon rengeteg tapasztalattal, hibával és rendszerezhetetlen emlékkel és lesz olyan,aki már nem lesz itt pedig nagy szükségem lenne rá, hogy akkor is el mondja hogyan kell cselekednem.
Aztán nem sokára el fog tűnni mindenki és ez alatt azt értem,hogy minden apró szál,amibe kapaszkodom, amik szorosan ölelnek át és ragaszkodnak hozzám, de nem fogok rátalálni többé azokra,akik elmennek, vagy már régen elmentek...
Tudod ez az egész olyan,mintha már csak veszíthetnék... és a bukásnak is két lehetősége van; egyedül menni, vagy egyedül maradni....
Soha nem fogok tudni felnőni a körülményekhez.

True love.

Lovers rock.

Az a helyzet,hogy annyi ideje ülök már az üres oldalak fölött,hogy felesleges lenne őket megtöltenem tartalommal.

Száz wattnál alkony, ezernél nyári délután

Könnyed bájjal kezdünk neki mindig az újnak, folyton azokra a világmegváltó csodákra várva. Kevés az az alkalom, amikor ezek tényleg úgy ütnek be,ahogyan kell,de ez mégis utazásink azon kevés hányada közé sorolható,ahol minden a helyén van és minden úgy történik,mint ahogyan megálmodtuk azt;vagy akár még annál is sokkal jobban. Óvatosan görbítjük az estét,majd elindul a horizont felé a Nap,s mi is kezdünk meghajlani.
Nyugalmat áraszt magából a környék. Nyüzsgő,élettel teli nyugalmat,amire annyira vágyunk semmitmondó hétköznapjainkon. Az ég színével együtt pirulunk ki. Órákon belül mindent elborít a sötétség és mi érezzük, hogy az éjszaka majd minden titkot befed. Nem a tapasztalat miatt,csupán a légkör és a helyzetek miatt. Elménket immár beködösítve vezetjük,-olykor húzzuk- végig a sétányon,s már tényleg semmi nem árthat nekünk. Nincsenek ellenünk vagy mellettünk a dolgok,egyszerűen csak léteznek a térben,atomokként lebegve,hatalmas egységet alkotva. Fejünket vesztjük;aztán szegjük s néhány óra múlva az egész már csak a múlt egyik szerves darabja. Semmi sem történt és mi semmit sem tettünk. Ezek azok az esték, amikor a legrosszabb dolgok is roppant idealizált színben tűnnek fel.
El sem telt egy nap az indulásunk óta és mi kegyetlenül zuhantunk vissza a valóságba, mélyen szánt hátunkba a karma a bőr legalsó rétegét is felszabva, mintha nem tette volna már meg ezerszer. Egyetlen gondolat zúg a fejedben:
Menni,menni,menni! Messze menni innen!

95

Annyi minden van,amit felül kell múlni. Kiszabadulok és tódulnak elém az emlékek a tavalyi nyárról. Hosszú idő telt el azóta? A dolgok biztosan megváltoztak.... Körbenézek,mindenütt emberek, színesek és mosolyognak. Régi utakat járok, követem amit követnem kell és ugyanott vagyok,mint nem is olyan régen. Ugyanaz a környezet és ugyanazok az arcok. Ebben semmi rossz nincs. De az a változás,ami a kettő között ment végbe, az felejthetetlen. A másik én. Jó ő is a maga módján,csak nagyon elrejti. Már csak lépések vannak hátra és haza érünk újra.

Cidade de deus

You are Here.