mert minden hajnal egyben alkony

Hiába vagyok tele félelmekkel, kételyekkel, bizalmatlansággal, zavarral, csalódottsággal és fájdalommal. Hiába vagyok tele boldogsággal, tettvággyal, élni akarással, elismeréssel, magabiztossággal. Nem tudom használni. Bele tudok örülni, hogy nem látom a végét semminek. Határozottan tartok valami felé sok egymást követő, keresztező úton, de mindegyik elveszik valahol útközben. Mintha ködlámpa nélkül haladnék az országúton egy téli hajnalon.
Bármikor jöhet valami, ami beüt, de úgy, mint még semmi azelőtt. Kiabálnék, hogy most már nem kell több rizikófaktor, mert annyira túlléptétek a határaimat, hogy nem tudok hova nézni. Nyújtom a kezem különböző irányokba, remélve, hogy most már igazán megfogja valaki. Valaki, aki végre nem is engedi el. Valaki, aki lesz annyira kitartó, hogy darabjaira zúzza ezt az érthetetlen falat körülöttem, amit a hónapok építettek.
Szeretnék visszamenni valahova. Valahova, ahol még nem volt ennyi minden, amikor még nem kellett ennyi minden. Csak ezért olyan nehéz. Legalábbis úgy hiszem. Ha el tudnám végre dönteni, mi is az az út, amire lépni szeretnék sokkal könnyebb lenne haladni rajta,de ezt így nem lehet. Ezt így nem szabad. Túl sok minden van, ami boldoggá tesz, de én túl hűtlen vagyok ezek a dolgokhoz.
Neveljetek fel!

( Craig Tracy)