Tudod a legrosszabb az egészben, hogy egy év múlva ilyenkor még jobban akarok majd menekülni és olyan reménytelenül kétségbe leszek esve, hogy már esélyem sem lesz rá. És mégis képes vagyok végig nézni, utoljára belerúgni abba a kibaszott kártyavárba.
Mi lesz veled, ipszilon?!
Mindig azt mondtad, hogy üvöltsek, hogy úgyis megtalálom a módját, hogy megtaláljalak, de soha, sohasem mondtad, hol is kezdjem el. Eltűnsz és veled együtt én is. Fogalmad sincs, elképzelni sem tudod, hogy milyen érzés ebben élni. Csak korlátok mindenütt- valószerűtlenek. Be vagyok zárva önmagamba.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése