All I need

Itt ül a nyakamban emléke, nem fojtogat egy cseppet sem. Lágyan hajol fölém, hogy fülembe súgja édes dallamait aztán messze repítsen újra meg újra. Az esti széllel nyújtja felém szellemkezét. Már nem olyan nehéz a szívem mikor a sarokról befordul elém széttárt karjaival, hogy öntudatlanul fussak bele az eljövendő időkbe, ez annál sokkal érettebb. Forróhideg remegés. Mákonyos boldogságemlékek. Csak gyűlik és gyűlik, soha nem lesz elég belőle. Hazudtam. Néha még fáj emlékezni. Nem a történtek távlatai miatt, csupán az idő hosszúsága süti rá kegyetlenül bélyegét mindennapjaimra. Árnyékban élünk, arcunkat a Nap felé fordítva, de valahogy mindig csak vállamat éri a tűző napsugár. Ha bátran lépnék előre a lábfejem már biztosan megázna. Felhők gyülekeznek. Annyira kiszámítható lett minden...