Mint megannyi dühös gyémánt csillan meg szememben az éjszaka pora.Csalódott és kiégett sóhaját nyögik most az éjszaka vándorainak.Stroboszkóp szerű villanásuk közvetíti szemtelen panaszukat.Botrányos és mindent felkavaró tetteik nem maradhatnak büntetés nélkül,ezt ők is tudják.Kegyelemért esedezve dühöngenek a messzi magasságokban,remélve,hogy üvöltésük földet érve enyhíti majd fájdalmukat.Nehezen nyugszanak bele háltátlan sorsukba az emberek felett,mert bizony ők sem szeretik az erőszakot.Hamis remények vad mámora dönti mégis igába képzeletüket és megcsalva szakadnak meg a semmiért.Oly sokszor imádkozunk ezekért a hamis hősökért kietlen nappalokon és lám fejünket homokba dugjuk,ha mégis eljönnek.Meggondolatlanul vágyunk olykor felemésztő dolgokra és értük eldobjuk látszat-nyugalmunkat. Valóban ilyen bolondok lennénk?Valóban nem tudjuk mi is az,amiért olykor mindenünket odaadnánk?Veszélyes játékokba bonyolódunk a természettel és önmagunkkal szemben.A természetfelettivel szemben győzedelmeskedni nem lehet.Ezt tudjuk jól mindannyian.
De én,Az Őrült lélek bolondja,mégis veszem a bátroságot és fellázadok sorsom ellen.Kell,hogy a kezemben legyen az irányítás saját életem felett.Vedd kezedbe a felhőket,facsard ki belőlük az esőt az utolsó cseppig és űzd el a vihart lágyan sejtelmes hangoddal.
Ha rám nézel talán még a Nap is kisüt majd és én megszűnök félni a természettől és önmagamtól. Győzz le engem magamban!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése