Hajt még a libidó

Valahogy most sokkal idegenebb tőlem minden.Nehéz lesz túl élni.Mindenkinek.Mindkettőnknek.egyáltalán normális egy ilyesfajta erős kötődés valami iránt,ami lassan már csak fikció lesz?Olyan ez,mint a Mátrix club,pár év múlva nem fogjuk elhinni,hogy ott voltuk és átéltük.De mi lesz addig?Ki segít addig?A zene csak még jobban feltépi a sebeket.Próbálok semleges maradni,de nem igazán megy.Hosszú párkapcsolatnak vetettünk véget.Pontosabban ő végzett velünk.Drága Szerető,hát tényleg itt hagysz minket?Hogy fogunk ezentúl keresztül menni a téren?És mikor már nem leszel?Mit fogunk tenni,mikor darabokra hullasz a lábunk előtt?Hogyan fogjuk elmesélni a későbbieknek?

Fura emlékeim vannak erről az ideges éjszakáról Las Vegasban.Már öt éve volt? hat?száznak tűnik.Olyan csúcsnak,ami sose ismétlődik meg.San Francisco a '60-as években nagyon különleges élettér volt.De nincs magyarázat.Nincs a szavaknak vagy a zenének vagy az emlékeknek olyan keveréke,amely megközelítené azt az érzést,hogy tudod,hogy ott vagy és élsz,a Világnak abban az időbeli és térbeli sarkában.Őrültség volt minden irányban minden órában,izzott a levegő mindenütt.Fantasztikus egyetemes érzés volt,hogy akármit csinálunk az helyes,hogy nyerők vagyunk.És azt hiszem ez volt a biztosíték arra az érzésre,hogy vitathatatlan győzelmet arattunk mindenek fölött ami gonosz és öreg.Nem kegyetlen vagy katonai értelemben,arra nem volt szükségünk,egyszerűen érvényesült az energiánk.Minden lendületünk megvolt.Igen,egy gyönyörű magas hullám tetején lovagoltunk.És most?Kevesebb,mint öt évvel azután felmész egy meredek hegyre Las Vegasban és nyugatra nézel,és a megfelelő szemmel majdnem meglátod a magas víziumát.
Ez az a hely,ahol a hullám végül megtört és visszagördült.