Budapestis

Folyton elvarázsolnak azoknak a napoknak az emlékei.
Hullámként törnek rám az érzések és a fogamat szorítom, hogy csak a következő sarokig kell már kibírnom. Eszembe jutnak azok a féktelenül szabad nyár esték, amikor még nem függtünk egymástól csak azoktól a mámorosan hódító szellemképektől. Eszembe jut, amikor hajnalban félve nyitottam ki nálad az ajtót és próbáltam mindent leplezni, hogy aztán lebuktathass és később megmutassam mennyi mindent adnék érted. Akkor még bármit megtehettem és bármit is tettem, sosem hibáztam. Öntudatlan és kevésbé zsarnoki énem pontosan tudta milyen mederbe szeretné terelni az előtte álló kihívásokat.
Mostanra nem maradt semmi, csak a szabadság sötét foltja. Saját magam által űzött vad lettem, valami kevésbé nemes, kevésbé idilli jövőképpel. Elmartam magam mellől az életem.