Skizofrén érzés ennyi időn után újra magamhoz beszélni egy ilyesféle platformon. A szavakkal együtt én is kikoptam innen, csupán látogatóba járok önmagamba, ugyanakkor a téllel együtt a számadásnak is el kellett érkeznie egyszer.
A nagyvárosban nincs idő, folyton csak forog veled a Föld, te meg igyekszel a hátán maradni, nincs idő kielemezni tetteid és szavaid egymásutánját, csak élsz bele a mába. Sosem gondoltam volna,hogy így lesz. Sosem gondoltam volna, hogy a színes tinták mellett hallgatok majd el igazán. Sosem gondoltam volna, hogy tényleg megtanulnom, hogy az egyedül töltött óra sokszor áldás, nem pedig átok. Azt hittem már sosem akarok majd menekülni, azt hittem két év elteltével gyökeret ver majd a lábam.
Ma megkérdezte egy barátom, hogy milyen évem volt. Lesütöttem a szemem, szégyelltem magam amiért nem vettem észre, hogy újabb forduló felé közeledünk. Talán ha ő nem világít rá és nem állít szembe ennyire hirtelen efféle számadással nem jut eszembe komolyan gondolni terveimre és elképzeléseimre; ettől a kérdéstől, valahogy megfoghatóbb lett minden, de az égből hulló nedves foltok nagyon képtelennek tűntek még így is. Kesztyűt húztam és cigire gyújtottam, próbáltam a jelenben maradni és tartani a parazsat nem mutatni mennyire máshol járok, mennyire pontos leltárt kezdtem el készíteni magamban...
Bármilyen oldalról is közelítem meg a dolgokat, bármennyire is próbálják eltéríteni az utam a múltból egyre-egyre visszatérő és megelevenedő emlékek tudom, hogy hol kell bezárni a zárójelet. Tudom, hogy most kell megtennem, hogy 2012 végére már máshol kell lennem, hogy ez kell legyen az utolsó szárnycsapás, hogy meg kell váltanom a világom.
