"Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakát- magányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet."
Eszeveszetten kapaszkodnék a darabokba még ezer év után is. Rövid és szellős hónapokat magunk mögött hagyva egy pillanatra megint ránk esteledett. Fél-ember lettem a legcsodálatosabb és legvisszataszítóbb módon. Nincs nyoma egyetlen befejezett mondatnak, érzelemnek, de még csak éjszakának sem. Mindegy merre indulok, folyton visszakanyarodok és szedegetem a morzsákat, a szélfútta darabokat,de valami mindig hiányzik. Még ha túlcsordulok sem tudok betelni semmivel. Kifogásokat keresek és nem ismerek magamra a hangokban.
Látom az elégedett tekinteteket, hogy annak látnak akinek akarnak látni, hogy nem kell csalódni és még ha megingok sem gondolom komolyan; kifordult játék lett csak hajdani álörömöm.
Emlékeket akarok, érezni az elmúlást; hogy minden éjszaka "a nyár utolsó éjszakája" legyen.
A lelkét akarom mindennek.
