Every dog has his day

Most már csak szeretném megtanulni elfogadni, hogy nem kell nagyembernek lenni. Hogy kicsi és jelentéktelen emberként is lehetek boldog és nem kell leirigyelnem a "lányokról a szoknyát" és a férfiak szájából azokat a lenyűgöző szavakat.
Hogy mindig van holnap, hogy egyszer majd nekem is lesz lehetőségem és nem az a fajta, ami rajtam múlik, hanem ami az ölembe hull édesen és gondtalanul, mint olyan sokatoknak.
Hogy tartozom majd valahova, nem ezer meg egy helyre félig ki-beépülve, kiégve és érdektelenül...
Hogy az ajtóban majd megszorítjátok a kezem, visszarántotok és a fülembe súgjátok,hogy ne menjek, most már tényleg ne menjek el többet, a zsebembe csúsztatjátok boldogságom kulcsát és én eldobok mindent, engedek a vágyaimból és egyszerűen lehetek önmagam nélkül felszabadultan és kiszolgáltatottan valaki más, valaki emberibb.
A boldogság mindig az egyszerű emberek privilégiuma volt.

Ladybird

Mennyire számít,hogy eltaláld a megfelelő hangnemet.
Száraz tényeket tudnék csak közölni most az állapotommal kapcsolatban- pont olyanokat amik néhány évvel ezelőtt még egy színes kalandregénybe illettek volna komoly bonyodalmakkal, homállyal és szebbnél szebb leíró részekkel.

Különös érzés megint visszatérni ebbe a közegbe. Olyan könnyedén változik meg minden a színektől, a fényességtől és eszeveszett szokásoktól. Néhány órára újra kezemben érezhetem a világom, irányíthatom a rezgéseket és mindig elhiszem, hogy az élet tényleg csak ennyi.
Olyan jó újra útra kelni, megszabadulni mindentől, ami a földön tart és hagyni magam az érzéseknek.

Cseppfolyósak lesznek az éjszakák...