Lassacskán kialakulnak a dolgai.
Nevezd alakulásnak.
Ez alakulás.
Szépen, hidegen, gonoszul, vadul.
Itt lakik, így jön-megy, ez ő,
az meg valaki más,
még épül, de már rajta
a tető.
Ez van, ezek itt nincsenek,
ezek és ezek fájnak,
és ez egy seb volt. El van vakarva.
Akármit megvesz, olykor megveszik,
amit, ahogy kiván: előbb a vásár,
csak aztán a kivánság,
ez megy - mióta is? Egy idő óta.
Van aki rászáll,
egész kis tömeg,
úgy, mint a mézre,
várják, elvárják, végül is kivárják,
és nem szállnak le róla.
Előbb felel, mielőtt kérdezik,
látja is, érzi jól, ha meg-
felel nekik, nyugodtan hátralép.
Lépjen csak hátra,
úgysem engedik el. Ne még.
No majd,
előbb-utóbb, ám az még
majd odább van.
Áll, és úgy tűnik, hogy aligha fog talajt,
mint keringőző párocskák a bálban,
nem fogja meg senki, nem fogja semmi sem,
nem zavarja, ha nézik. Bárki nézzen.
ez jó lehet. Jó és veszélyes.
S bár elég sokat hagytak rá
elég sokan,
mégis nehezen hagyják ott, pedig,
hiába, úgysem érik el. Ahol
őt úgysem érik el. Semmi sem ér,
nagyjából így el van rendezve az
egész, egészen
nélküle.
Valami zakatol.
Mintha zakatolna valami. dobol a füle,
dobol a szív, dobol a vér.
Egyszer majd hová fog bámulni zavarába'?
Kukorelly Endre
